Ott vagyunk YouTube-on is. Kattints a friss videókért!

2021-ig 17 millió Xbox One X-et kéne eladnia a Microsoftnak

Bár a 4K TV-k eladási számai növekvő stádiumban vannak, arra nem igen számítunk, hogy a Microsoft új konzolja átveszi a játékos platformok felett az uralmat.

Több, mint egy éve már, hogy a Sony és a Microsoft is bejelentette, a konzoljaikat frissítik majd, hogy képesek legyenek megfelelni a 4K televízióknak.

Elemzők jóslatai alapján, bár a 4K televíziók jobban fogynak, az Xbox One X-ből 2021-ig csak 17 millió kel majd el. “Az Xbox One X egy olyan költséges rendszer, mely a játékosok egy olyan szűk rétegét kívánja lefedni, akik magas szintű látványt szeretnének, de nem akarnak pénzt költeni egy drágább PC-re,” magyarázza David Cole, a DFC elemzője. “Ebben az a kihívás, hogy ennek a piaca eléggé kicsi, még akkor is, ha a 4K televíziók eladásai szárnyalnak. A Nintendo Switch és a Sony PlayStation 4 is nagyon erős vetélytársak, akikhez szívesen húzódnak a fogyasztók.”

Még ha az X-et az Xbox One-nal egyben is nézzük, a számok nem túl biztatóak. Amennyiben a jelentések pontosak, az X-ből elkelt 17 milliós szám 2021-ig az összes Xbox One és X eladásait 63 millióra növeli. A PlayStation 4 viszont már most 60 milliós eladásnál jár, amelyből a PS4 Pro 12 millió csak ebben az évben.

A szoftverek jelenthetik a mentőövet. Most és 2018 közt az Xbox One-ra 130 játék jelenhet meg, melyből 25 exkluzív, azonban ezeknek az exkluzívoknak nem lesz túl nagy hatásuk. “A legtöbb exkluzív játék, csak kisebb indie cím, amelyek valószínűleg nem használják majd ki a konzol erejét,” folytatja Cole. “Továbbá az 1080p felbontásról 4K-ra ugrás nem jelent olyan forradalmi mozzanatot, mint a régi felbontásokról a HD-ra váltás.”

Azért azt tisztázzuk, hogy a Microsoft nincs bajban, és a bevezetett visszafelé működő kompatibilitás hosszú távon még kedvezhet az Xbox One X-nek is. A következő öt évben viszont nem valószínű, hogy a Microsoft képes lesz úgy megszorongatni a piacot, mint tette azt az Xbox 360 korszakban.