Ott vagyunk YouTube-on is. Kattints a friss videókért!
WRC 9 játékteszt

WRC 9 játékteszt

A WRC 9 tesztpéldányát a játék hivatalos forgalmazója, a Magnew Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Új tesztünkben utánjárunk, vajon képes-e a WRC 9 felnőni a feladathoz, hogy felvegye a versenyt a Codemasters által fejlesztett Dirttel.

A WRC 9-ben a 2020-as Rally Világbajnokság hivatalos autóinak volánja mögé ülhetünk, hogy megmérettessünk a világ 13 hivatalos versenypályáján. A licenszek tehát nem szabhatnak határt, hogy egy kivételesen jó rally autóversenyt kapjunk.

A WRC 5 óta a sorozat minden egyes résszel szépen fejlődik, de szerintem a francia KT Racing fejlesztőcsapatnak csak idén sikerült olyan terméket az asztalra tenni, amely felveszi a versenyt a Codemasters által megalkotott Dirt sorozattal. A WRC 9 nem csak, hogy felveszi a versenyt, de potenciálisan az idei év egyik legjobb versenyjátékának titulálható.

WRC 9 játékteszt

Játékmenet

Minden rally játék tesztelésekor rájövök, hogy mennyire brutális sport a rally. 200-zal szántasz egy olyan, kocsi szélességű úton, melynek jobbján sziklafal, balra pedig a mélység. Ez még monitoron keresztül is eléggé pumpálja az embert. Nincs könnyű pálya, nincs könnyű útszakasz, a játék pedig minden kis hibát nagyon megbüntet.

Olyan komoly versenyekre számíthatunk a WRC 9-től amelyet talán eddig csak az ikonikus Colin McRae Rallytól láttunk.

A játékmenet gyors, kegyetlen, de egyben csodálatos és megszokható is.

WRC 9 játékteszt

Karrier mód

Talán az előzőekből nem jött le tisztán, úgyhogy most leírom konkrétabban is. A WRC 9 még profik számára is igen nehéz. A KT Racingnek tehát egyik legnehezebb feladata az volt, hogy ezt a kivételesen technikai sportot kezdők számára is elérhetővé tegye. A karrier módban lassabb járművekben tanulhatjuk meg a vezetés viszontagságait.

Feltornászhatjuk magunkat a ranglétrán, ahol kezdőből Junior WRC pilótává avanzsálhatunk, majd később a profik közé kerülhetünk. A WRC 9-ben komolyan vették a karrier módot, amiből sok más cég is tanulhatna.

Pédául, míg a Project Cars 3-ban látástul vakulásig kell ugyanazt csinálni, addig a WRC 9-ben változatos kihívások motiválják a játékosokat. A játék kölcsönzi az F1 2020-ban látott képességfát is, ahol új fejlesztéseket oldhatunk fel csapatunk részére.

Időről-időre új embereket toborozhatunk, szponzorokat gyűjthetünk, egyengethetjük csapatunk útját. A WRC 9 karrier módja olyan színvonalú lett, mint az F1 2020 által felállított új mérce.

WRC 9 játékteszt

Látvány

A látvány tekintetében az előző részben jócskán volt kivetni való. Nem tudni, hogy ezt a fejlesztőcsapat is így gondolta, vagy csak hallgattak a kritikákra, de a WRC 9 sokat fejlődött.

A speciális effektek ezúttal ott vannak a topon, az autók modelljei részletesek, az időjárási viszonyok pedig nagyon ütősek. Ezek nem is ártanak, mert a játék megjelenik majd PlayStation 5 és Xbox Series X konzolokra is.

Irányítás

Egy ilyen játékot nem árt kormánnyal játszani, mégpedig egy olyan kormánnyal, ami visszaadja mindazt, amit a játék nyújthat. A WRC 9 nagyon precízen vesz minden kormánymozdulatot, de ami igazán lenyűgöző, hogy visszaad mindent, ami a játékban történik. A driftelést, minden bukkanót, ha elveszti az autó a tapadást, ha aszfaltról murvára érünk, mindent ott érzünk a kezünkben.

A WRC 9 irányítása tehát nemcsak jócskán javult, de valósághűbb is lett.

WRC 9 játékteszt

Többjátékos mód

A WRC 9 az online versenyzést is új szintre emeli.

Különféle rallikban mérhetjük össze tudásunkat a játékosokkal, beállíthatunk mindent, de valós rallis eseményeken is részt vehetünk. A fejlesztők egy új klubrendszerrel is megörvendeztet minket, ahol saját bajnokságot hozhatunk létre.

A WRC 9 nagy meglepetés lett, mert a sorozat eddig csak a versenyszféra végén kullogott, és most hirtelen az élre tört, ahol olyan nevekkel versenyezhet, mint a Dirt, vagy az F1 2020.

WRC 9 játékteszt
WRC 9 játékteszt
Végítélet
A WRC 9 nagy meglepetés lett, mert a sorozat eddig csak a versenyszféra végén kullogott, és most hirtelen az élre tört, ahol olyan nevekkel versenyezhet, mint a Dirt, vagy az F1 2020. 
Látvány
80
Játékélmény
95
Hangok és zene
85
Irányítás
95
Olvasók Szerint0 Szavazat
0
Előnyök
Kivételes irányítás és visszajelzés
Példaértékű karrier mód
Komoly kihívás
Hátrányok
Szeretnék még lenyűgözőbb látványt
Hangok terén még lenne mit fejlődni
89
Pontszám
További Hírek
Ghost of Tsushima harcrendszer
Végre bepillantást kaptunk a Ghost of Tsushima harcrendszerébe