Ott vagyunk YouTube-on is. Kattints a friss videókért!
battlefield 1

Battlefield 1 játékteszt

A Dice ismét a 20. századba kalauzol el minket a Világháború idejére, ahol régi módon kell új eszközökkel véget vetnünk az ellenséges vonalaknak. A Battlefield 1 megjelenésével a sorozat nem változott túl sokat. Persze lett sok új és jó megoldás, de ne gondoljuk, hogy bármi változás van abban, ahogyan egyik ponttól a másikig rohanunk.

Egyszemélyes kampány

Persze a Battlefieldek lényege a multiplayer, de előtte muszáj pár szót ejtenem az egyszemélyes kampányról. Akit ez nem érdekel, az ugorjon az “…aztán mindenki megölt” részhez. A kampány egyfajta Háborús Történetek formájában meséli el a háború borzalmait. A történetek közt van valódi is, mint az Arábiai Laurence, vagy a Gallipoli csata, de mindegyikben közös, hogy gyors, akciódús és nem követi hűen a történelmet. A történetek tényleg megállják a helyüket egymagukban, egymáshoz nem kapcsolódnak, külön átvezető animációkkal, környezettel és szereplőkkel. Mint mondtam, a lényeg az akción van, amit tökéletesen tálal a Battlefield 1 egyszemélyes kampánya.

A küldetések nem igazán válnak unalmassá, már az első misszióban is, ahol egy hatalmas tankot kell irányítanunk, van olyan rész, amikor futva kell leszednünk mesterlövész puskával az ellenfeleket. Egy másik történet például a jenki pilóták életét mutatja be, mely során repülős harcokat kell megvívnunk, illetve bombázót kísérnünk a nyugati frontra. Az interneten általános vélemény, hogy a Battlefield 1 kampány módja nagyszerű lett. Nos, valóban jó, de ha a többi Battlefieldhez hasonlítjuk, akkor valljuk be, nem kellett nagyot villantania ahhoz, hogy jobb legyen. Másrészről pedig, bár nagyon jó ötlet az egy karakterhez, vagy karaktercsoporthoz kötött történetmesélős megoldás, azért ez a pár perc nem elegendő ahhoz, hogy kötődjek azokhoz a karakterekhez, kiknek sorsa érdekelnie kéne engem.

Mindezek ellenére, jó élmény végigkalandozni a csodás tájakat, különféle fegyverekkel és járművekkel, azt érezve, hogy van értelme ott lennünk, és harcolnunk. Aztán jön a multiplayer, és ez az érzés örökre elmúlik, mert…

… aztán mindenki megölt

A Battlefield 1 ugye nem csak erről szól, hanem főleg a hatalmas, 64 emberes egymásnak rohanásról. A játékmódok között van ismét Conquest, melyben pontokat kell elfoglalnunk és megtartanunk, a Domination, ami hasonló, csak mégse, mert nincsenek járművek, illetve a Deathmatch, ami szintén hasonló, csak nem kell semmit elfoglalnunk. Ezen kívül kapunk egy Rush játékmódot, amelyben a csapatoknak frontvonalokon kell előrenyomulniuk, elpusztítva az ellenőrzőpontokat. Meg aztán, itt van a… Galambos játékmód.

Ebben addig meg kell tartanunk a galambot, amíg megírunk egy üzenetet és útjára engedjük a madárkát, még azelőtt, mielőtt lelő az ellenség, és ők küldik ki a madarat. Van egy pár borzalmas másodperc, mikor az ellenség kilőheti az útjára indított kis galambot. Kinek van ehhez szíve? 🙁

A legjobb játékmód pedig az Operations.

Ebben a játékmódban van egy támadó és egy védekező csapat. A hatalmas pályák szektorokra vannak felosztva, és ha a támadók elfoglalják az összes ellenőrzőpontot, a szektor az övék lesz. Ez ismétlődik pár szektoron keresztül, míg a támadók az összes szektort el nem foglalják, vagy a védekezőknek nem marad élő hús, amit a frontra küldhetnek, ugyanis a védekezők csak egy meghatározott alkalommal éledhetnek újra. A játékmód amúgy szerintem, főleg a támadók szemszögéből brutál nehéz, és eddig eléggé úgy éreztem, hogy elképesztően rosszul egyensúlyozza a játék a csapatokat.

A védekezők előnyét valószínűleg a DICE is észrevette, vagy valószínűbb, hogy direkt ilyenre tervezték, és a támadóknak a második és harmadik hullámban egy Behemoth-ot ajándékoznak. Ezek hatalmas gépszörnyetegek, mely a sivatagos pályán például páncélozott vonat képében jelenik meg, míg a tengerparti pályán egy hatalmas csatahajó. Mindegyikük közül a legocsmányabb jószág a Zeppelin. Bombáz és négy ágyúból lő.

Ez a játékmód továbbá a legpörgősebb is, hasonló a Conquesthez, de itt tényleg nagyon igyekszik mindenki tolni a vonalakat, úgyhogy ha lehet, még gyorsabban szeretnél feléledni és menni, csinálni a dolgod. A támadók azon hátrányát, hogy csak bizonyos alkalommal éledhetnek újra, ellensúlyozni lehet elegendő Medic-kel, akik felszedhetik az elesett társakat, viszont ehhez kell egy kis türelem, hogy megvárd, míg odaér. Az előbb említett igen pörgős játékmenet miatt pedig ez nagyon nehéz.

Ami a legnagyobb szálka a szememben ezekben a játékmódokban, hogy amikor járművek jönnek-mennek, nagyjából 15 másodpercenként meghalok és több időt töltök el a térképen felülnézetből, mint az aktuális játékban. Értem, hogy nem vehetem fel a versenyt egy Zeppelinnel, vagy rohadt nagy tankkal a nyílt terepen, de a játékmenet szempontjából eszméletlenül frusztráló, hogy amint megmozdulsz, egy lövéssel leterít valami. Felkelsz, óvatoskodsz, kimész, azonnal lelő valami. Megint felkelsz és ez ismétlődik, aztán egyszer csak valaki nyer.

A legfrusztrálóbb pálya ebből a szempontból az osztrák-magyar monarchiás, dimbes-dombos, sziklás nyílt terep, ahol bárhova mozdulsz valami azonnal szarrá lő. A bunkerből kimozduló embereket a zeppelin, a támadókat pedig a nagyon durván bevédhető bunker katonái. Meg úgy egyébként mindenkit a 64 emberből 60 mesterlövész.

A mesterlövész nagyon élvezetes a játékban, a golyók fizikája pedig kellőképpen megnehezíti a fejlövések kivitelezését. A távcső miatt pedig könnyedén meg is jelölhetjük a ‘Q’-val az ellenfeleket, melyekért plusz pontot kapunk, és persze csapatunk számára felvillan, hogy ki, merre van.

Természetesen ismét rombolható a környezet, és a DICE valamiért még mindig azt kommunikálja felénk, hogy “teljesen” rombolható, mikor már mindenki tudja, hogy ez nem így van. Ezúttal sem. Van épület, ami összeomlik, mint egy kártyavár, de van, amibe hiába lövünk bármit, hiába megyünk neki bármivel, nem reagál. Persze az, hogy pusztul a környezet körülöttünk hatalmas élményt és immerziót kölcsönöz, másrészről elég szar, ha arra pazarolsz időt, és lőszert, hogy ráomlassz valakire valamit, ami nem fog soha összeomlani. Persze idővel megtanulható ez is.

Másik érdekes megoldás a mustárgáz, mely egyfajta mérges gázt kibocsájtó gránát, ami miatt a játékosoknak a “T” megnyomásával fel kell venniük a gázmaszkjaikat. Ettől kevésbé hallunk és látunk jól, illetve nem nézhetünk fegyvereink célkeresztjébe, így csak a pontatlan csípőből való lődözés marad. Borzalmasan utálom a mustárgázt, illetve a ködöt is vele együtt, mert rengeteg dolog haszontalanná válik, de természetesen egyedi hangulatot kölcsönöz a játéknak. Vannak ennek külön válfajai amúgy, mint mondjuk a homokvihar, ami szintén nagyon jól néz ki, és ugyanúgy szart se látni.

Zárszó

Vannak tehát idegesítő és frusztráló dolgok, de a környezet igazán magával ragadó. A játék egyszerűen fantasztikusan néz ki és viselkedik a képernyőn. A sártengeren megvillanó hold fénye, az összeomló épületek, az időjárás és a füstök, villanások mind segítenek megteremteni a háborús környezetet. A játék néha felhívja a figyelmedet, hogy elérhető speciális felszerelés, ami például egy páncéllal összekötött lángszóró. Ezt felvéve pusztító terminátorként irthatjuk az ellenfelet, de ez csak rövid ideig tartó előnyhöz juttatja a csapatot, szemben a hatalmas gépszörnyetegekkel, a Behemothokkal.

Fegyverekből rengeteg elérhető, a meccsek után kapott Warbonds fizetőeszközzel pedig folyamatosan oldhatjuk fel a nekünk tetsző fajtákat és típusokat. A karakterosztályok közül még mindig az kapja a több figyelmet, aki öl, míg a támogató osztályok kissé háttérbe szorulnak, de talán most a legjobb érzés Medic-kel segédkezni, amit egyébként ha jól csinálunk, sok XP-t is kapunk a játék végén.

A Battlefield 1 nem lett egyedi, és jelentős részeken nem újított. Amit csinált, az viszont javarészt jó, kisebb mértékben pedig idegesítő és nyomasztó. Minden meccs sokban eltér, főleg a csapat összeállítása és az egyéni képességek miatt is, valamint jó ha a csapat nagyja azért tudja, mi a cél, és hogyan érjük azt el, mint az, aki csak vaktában rohangál és lődöz.

További Hírek
A DOOM karácsonykor visszatér a Nintendóra