Egy kis történelem

Amikor 1988-ban megjelent az első játéktermi Ninja Gaiden, még senki nem sejthette, hogy így közel 24 év távlatából a beat’ em-up játékok történelmének egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb szereplőjét csodálhatják az arra kíváncsi szemek. Bár az Arcade rész nem is lett olyan híres, a rá 1 évre, NES-re megjelenő 3 rész meghozta a várva várt sikert és ezzel Ryu Hayabusha konzolról konzolra vándorolva újabbnál újabb történettel cserkészte be áldozatait. Tomonobu Itagaki-sama, jóvoltából pedig 2004 elején debütáló Ninja Gaiden újra tervezve, megreformálva XBOX-ra is megszületett. Hatalmas, monumentális alkotás, jó történettel, csodálatos a stílushoz illő részletekkel, mely mégis megosztotta a játékosokat. Ez természetesen nem is volt csoda, hiszen a Devil May Cry-on fejlődő generáció a tömény akcióra összpontosított és a kifejezetten akkoriban Hardcore gamereknek ajánlott, mellesleg a rengeteg kalandelemmel dúsított game igazi Hack and slash, RPG és platform keveréket hozott. A közel 30 órás játékmenet több mint felét a harcok adták. A fejlesztési lehetőségek, a félelmetes fegyverarzenál, a gyönyörű látványelemekkel díszített, hatalmasra sikeredett, összefüggő pályák a megfelelő logikai feladványokkal ellensúlyozták az egyre nehezedő harcokat.

Aztán 2008-ban megjelent a széria 2. része immár XBOX 360-ra ugyan csak megfelelően koordinálva a harc és ügyességi elemek kombinációját, de ez nem volt elég. A PS3-ra megjelenő Ninja Gaiden Sigma, bár a második rész motorjával, de korlátozott ügyességi feladatokkal és a hiányzó bónusz árkád játékkal, kevesebb lett. Csili-vili, ákom-bákom, ami hozza az elvárt szintet, de ha a szint egyre lejjebb csúszik, akkor nincs mit tenni. A Gaiden Sigma 2 megjelenése pedig a folyamat következő lépcsője volt. A játék feltupírozott grafikával, bővített játékmenettel (plusz játszható karakterek, megfelelő történettel és multiplayer aréna módokkal), de nyitott ajtókkal, hiányzó kulcsokkal fogadta az egyre eldurvuló hard core gamereket. És ím, eljött 2012 és a Ninja Gaiden 3. számmal jelzett hi-tech hack and slash játéka, Ps3, Xbox 360 és Nintendo Wii konzolokra.

A várva várt rész, hatalmas felhajtással, titkolózásokkal és Tomonobu Itagaki nagymester távozásával indult, sokan csodát vártak, de nem kapták meg. Azt hitték, hogy a Sigmák alkotógárdája Yosuke Hayashi vezénylésével és Masato Kato történetével (ő írta a nagysikerű NES-es részek fergeteges történeteit. Emlékszem a 2. résztől a mai napig futkos a hátamon a hideg, persze a boldogságtól) valami nagyot dobbantanak. A dobbantás nagy lett, de rossz irányba.

Hátra arc

A Ninja Gaiden harmadik részének velejét a történet adja. Végre megérkeztek a valóban minőségi, a játék motorjával készült videók és filmszerű átvezető animációk. És kivételesen a kameraman is a helyére került. A story is érdekesre sikerült és már csak azért is érdemes leülni és végig tolni a játékot, mert a történetvezetése és mondanivalója felkelti a gamer érdeklődését. Viszont a játékmenetnek kellene végig adagolnia a figyelem fenntartásához kellő mennyiségű adalékanyagot, amit sajnálatomra a kaland elemek szinte totális elvesztésével, csak e sík terepre előkészített mészárszéket kapunk.

Vagyis kapnánk, ha a második rész nagy találmányát, az AI harci reakcióit és az ehhez tartozó végtag elvesztéseket nem hagyták volna ki ebből a részből. A harcrendszer majdnem ugyanaz maradt, egy becsúszás és a surikenek segítségével való mászás kivételével. Persze Ryu ugyan úgy daliásan fest a csodálatosan csillogó fekete tornadresszében, de ez csak az a máz, amivel Ninja Gaiden néven el lehet adni egy játékot. Sem egy elrejtett tárgy, sem egy életerőtöltés, sem egy zárt ajtó, vagy egy eldugott sikátorban leselkedő új fegyver, nem beszélve a fejlesztésekről és a nimpót használó különféle varázslatokról (az a maradék egy, nagyon kevés). Semmi nincs a játékban, ami az unalomig felhalmozódott harcokon kívül még fenntartaná a játékos érdeklődését a story további alakulására.

Persze kaptunk egy multiplayer módot a még több harc kedvéért, és egy letölthető ingyenes DLC-t pár pályamódosítással a multi-hoz és az előző részből megismert Kaszát és Rozsomák pengét.

Összegzés

Igazából sajnálom ezt a részt, már csak azért is, mert így sokkal kevesebben veszik majd meg és ismerik meg Ryu Hayabusha új, majdhogy nem szívbe markoló történetét. Nem lesznek kíváncsiak Mizuki, Theodor és a lányuk, Canna epikus történetére. Pedig a tálalás Pazar, a zenék hozzák a jól bevált minőséget és az egész történet atmoszféráját átlengi valamiféle mágikus erő, ami az emberi kapcsolatokat hivatott még szorosabbá tenni.