Nagyjából fél éves csúszással, 2013 első negyedévében érkezhet csak az új Tomb Raider.
A Crystal Dynamics főnöke, Darrell Gallagher a hivatalos Tomb Raider blogban közölte az infót, ahol fő okként az eddigi Tomb Raider játékoktól merőben eltérő irányt emelte ki.
“Teljesen új dolgokat csinálunk az új Tomb Raiderben, ezért további fejlesztések szükségesek, hogy véglegesítsük és tovább finomítsuk a játékot és így elérje a kívánt szintet„, mondta.
„Elsődleges célunk, hogy a játékot a lehető legmagasabb minőségben szállíthassuk. Ehhez azonban azt a döntést kellett hoznunk, hogy a játék megjelenését eltoljuk pár hónappal.”
Gallagher megemlítette, hogy a fejlesztőknek két céljuk van. Az első, hogy meglepjék a játékosokat az új, modern Tomb Raiderrel, a második pedig, hogy eddigi fennállásuk legjobb játékát hozzák létre, amire büszkék lehetnek.”
“Hisszük, hogy valami igazán különleges kerül ki a kezeink közül, és már alig várjuk, hogy megosszuk veletek.”
„Biztosak vagyunk benne, hogy jó döntést hoztunk és garantáljuk, hogy megéri várni. A játék elképesztően néz ki, melyet a hamarosan megrendezésre kerülő E3-on bárki megláthat majd„, tette hozzá Gallagher.
SgtMykee
Neee már ezt is eltolják, most várhatok majd egy évet az új Tomb-ra. :((
De aztán üssön rendesen!!!!