A Way Out csapatnak elég jó tapasztalatai vannak az Electronic Arts-szal, és a Hazelight következő játéka már az EA gondozásában jelenik meg.
A Way Out-ot fejlesztő Josef Fares olyan pozitív kapcsolatot épített ki az Electronic Arts-szal, hogy a következő játékot már ők adják ki, valamit a kiadóról kifejezetten jó dolgokat osztott meg.
„Igen, az EA-vel vagyunk,” erősítette meg Fares. „Egyáltalán nem gond, sőt kivételes támogatást nyújtanak. Nem érdekel, milyen kiadóval dolgozok, amíg nem szólnak bele a munkafolyamatba. Tiszteletben tartom a gazdasági részét a dolgoknak, de senki sem baszakodhat a céljaimmal – ez nagyon, nagyon fontos. Ezt az EA is tudja, és kivételes módon támogatnak ebben.”
Fares állítása igen csak szemben áll mindazzal, amit az évek alatt az Electronic Arts-szal kapcsolatban hallottunk, és hogy hány stúdiót lőtt le eddig. Fares viszont már korábban is elmondja, hogy az EA egészen máshogy viselkedik a független fejlesztőkkel, ráadásul átadják a bevétel 100%-át.
„Nagyon szívesen megosztanék néhány belsős levelezést,” mondta Fares még júniusban. „Szerintem az embereknek leesne az álluk, ha láthatnák, hogyan viselkedik az EA ezekben a levelekben.”
A Hazelight új játékáról amúgy nem osztott meg konkrétumokat, egyedül annyit mondott el, hogy nagyon eltér majd a stúdió korábbi munkájától. A megjelenés viszont még eléggé odébb van, fejlesztés akár három évig is tarthat.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.