A Hello Games bejelentette, hogy komoly frissítést kap a No Man’s Sky.
A Foundation Update névre keresztelt frissítés „a főépület alapjainak és a játék jövőjének lefeketetése” miatt kapta a nevét. Ez egyébként egy sci-fi alapmű, az Alapítvány c. műre is utalhat. Ez a játékhoz eddigi legnagyobb frissítés, de a stúdió állítása szerint lesz még ennél nagyobb is.
A játék megjelenése óta a Hello Games bevallottan távol maradt a nyilvánosságtól, de nagyon is figyeltek a játék körüli eseményekre:
„A No Man’s Sky körüli események erőteljesek és drámaik voltak. Nem nagyon közöltünk semmit, de figyeltünk, és arra törekedtünk, hogy fejlesszük a csapat által szenvedélyesen szeretett játékot.
„A pozitív és negatív kritikákat is hallottuk, melyek segítettek jobbá tenni a játékot.
„Ez a frissítés egy hosszú út első lépése. Reméljük, csatlakoztok.”
A megjelenés valamikor jövő héten várható, de pontos időpont még nincs arról, mikor kezdhetünk el bázist építeni a planétákon.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.