A tegnapi Borderlands 3 játékmenet bemutató után megérkeztek a videók a videomegosztó portálokra is.
A Gearbox Software tegnap mutatta be részletesebben, mire is számíthatunk a Borderlands 3-ban. A bemutató során bepillantást kaphattunk az új közösségi helybe, ahová küldetések közt térhetünk vissza, hallhattunk egy kicsit a történetről és persze temérdek, kaotikus mészárlást is láthattunk.
A videóban egy Amara névre keresztelt, Siren karakterosztállyal játszanak.
Claptrap és a Vault Gyermekei
A demóban Amara először a Quick Change Station-t használta, ahol a karakter kinézetét változtathatjuk majd meg. Cserélhetünk fejet, kinézeteket, színeket, emótokat és ECHO kinézeteket. Itt oszthatjuk újra a képességpontokat is.
A Borderlands 3 egy gyors bevezetőküldetéssel indít, amelyben Claptrap csatlakozik hozzánk, és ahogy már megszokhattuk, ezúttal is sok vicces percet okoz majd.
Claptrap elmondása alapján egy új csoport, a Children of the Vault elég sok problémát okoz. Lilith és a Crimson Raiderek új Vault Huntereket toboroz, hogy utánajárjanak a csoportnak és híreket hozzanak a vezetőről.
Claptrap ezután egy „lopakodós” küldetés végén kerül összetűzésbe Shivvel, a csoport helyi Propaganda Központjának vezére.
Fegyverek és az új Sanctuary
A továbbiakban az mutatták be, hogyan fűszerezhetjük a mozgást sprinteléssel, becsúszással és épületekre való felkapaszkodással.
A fegyverek ezentúl másodlagos tüzeléssel bírnak majd. Az egyik példában egy Vladof pisztolyt mutattak be, amely félautomatán tüzelt, majd átváltottak mikro-rakétákra.
Lesznek olyan elementális sebzést okozó fegyverek, melyekkel az elemek közt válthatunk, vagy olyan nehézfegyverek, amelyeknél váltogathatunk minigun vagy gránávető mód közt.
Végül megnézhetjük a Sanctuary 3-at, ami egy űrhajó. Nem csak szállításra alkalmas, de afféle bázisként is üzemel.
A Borderlands 3 szeptember 13-án jelenik meg PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokra.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.