Adott egy heavy metal banda, akik úgy próbálják túlélni a zombi apokalipszist, hogy fegyvereket csatolnak a dobszerkóhoz, beugranak a Cadillacbe és ütemre pusztítják az úton az élőholtakat.
A Double Kick Heroes egy ritmus játék, ahol minden pálya addig tart, amíg véget nem ér a szám. A Gundillac névre keresztelt autó a képernyő jobb szélén halad, míg alul láthatjuk a Guitar Heróból ismerős stílust, ami megmondja, mikor kell ritmusra lőnünk. Az ötlet egész jó, viszont az sokat ront a helyzeten, hogy a játék stílusa miatt a figyelmünket végig leköti a képernyő alja. A körök és négyzetek helyett pedig szívesen nézegetném a többi részt, ugyanis minden egész jól ki van dolgozva.
A többi ritmus játék, mint például a Crypt of the NecroDancer sikeresen megoldja ezt a problémát azzal, hogy az a rész, ahova a figyelmünket irányítja a játék, az jobban kidolgozott. Ez a Double Kick Heroesban sajnos nem sikerült. Van benne viszont egy nagyon érdekes extra.
Bár a történet a játék eredeti zenei anyagára épül, a Double Kick Heroes kapott egy szerkesztőt, ahol importálhatjuk saját mp3 zenéinket és köré tervezhetjük a pályát, kiválasztva hova helyezzük el a szörnyeket és az ütemeket. Ez amúgy pont olyan hosszadalmas, mint ahogyan hangzik, azonban a fejlesztők előre leterveztek hét számot olyan bandáktól, mint a Metallica, Tenacious D, és Sepultura. Nyilvánvaló okok miatt a számok mp3 verzióit nekünk kell szolgáltatni.
Mivel a Steam Workshop elég termékeny hely, így számítok elég sok ilyen pályatervre a játékosoktól. A játék látványvilága amúgy semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után, tökéletesen illeszkedik a stílushoz és a történethez. Itt nyilván máshogyan ítéljük meg a grafikát, mint egy AAA címnél.
A Double Kick Heroes demóját letölthetitek az itch.io oldalról.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.