Bizonyíték bukkant fel a Diablo 4 eljöveteléről.
A német GameStar magazin legújabb példányában egy hirdetés a következőt állítja:
Több, mint 500 művészeti kép a Diablo, Diablo II, Diablo III és Diablo IV játékokból.
A fenti mondat a magazin 27. oldalán található hirdetéséből származik, mely egyelőre csak az előfizetőknek érhető el.
A hirdetés amúgy egy olyan könyvről szól, melynek szerzője Jake Gerli, aki Robert Brooksszal, a Blizzard egyik írójával dolgozott együtt.
Azt már megtudtuk korábban, hogy számos Diablo projekt folyik egyszerre, de eddig még csak a mobileszközökre érkező Diablo Immortalról, és az eredeti Diablo digitális kiadásáról hallottunk.
A Diablo Immortal bejelentése, illetve Chung „Blitzchung” Ng Wai nevű Hearthstone játékos eltiltása után – amiért ő hajlandó volt Hong Kong mellett kiállni a kínai incidens kapcsán – az egykor szebb napokat megélt játékfejlesztő jelenleg elég rossz megítélésnek örvend.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.