A Destiny 2-ben levő Nightfallok időkorláthoz lesznek kötve.
Az időkorlátok nem egységesek lesznek, hanem minden Nightfall sajátot kap, de olyan 15 perc körüli időre kell gondolnunk. Pontosan nem tudjuk, a Bungie miért folyamodott ennek bevezetéséhez, de valószínű az exploitok, tehát a játék működösének apró hibáit, vagy sebezhetőségeit kihasználó felhasználók ellen született ez a döntés.
Néhány esetben az is előfordul majd, hogy a felszerelésünkön és képességeinken sem változtathatunk, tehát például azzal a fegyverrel kell végigharcolnunk, amivel útnak indulunk.
Megtudtunk egy kis plusz infót az energiafegyverekről is. Kizárólag az energiafegyverek hordozhatnak majd magukban elemi sebzéseket, és mindig a második helyen foglalnak majd helyet. A Destiny 2-ben lesz egy módosító, amitől berobban az ellenfelek elemi pajzsa, amikor a játékosok leszedik azt. Ez természetesen olyan elemi területi sebzést okoz, mint amilyen pajzsot leszedtünk.
A Destiny 2 szeptember 6-án érkezik PlayStation 4 és Xbox One platformokon. PC-n a battle.net-en keresztül játszható október 24-től.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.