Élőben rántotta le a leplet a NetherRealm Studios a Mortal Kombat 11-ről, mely során a rajongók először nyerhettek bepillantást a játékmenetbe, a karakter felhozatalba és a harcrendszert érintő változásokba.

Nézzük, milyen infót árult el Ed Boon, a NetherRealm és a legendás sorozat egyik atyja a Mortal Kombat 11-ről.
Mortal Kombat 11 játszható karakterek
A Mortal Kombat 11-ben természetesen visszatér sok kedvenc, de lesznek új karakterek is. Akik már a sorozat kezdete óta velünk vannak, Sub-Zero, Scorpion, Raiden és Sonya Blade ismét itt lesznek. Sok rajongó nagy örömére (köztük az enyémre is) visszatér végre Baraka, de választható lesz Skarlet is. Két karakter a 11-dik részben lép először a harctérre, ők Geras és Kronika.
Gerasnak olyan képességei vannak, mellyel az időt tudja manipulálni. Megidézhet kőből és homokból készült tárgyakat, amikkel képes csapdába ejteni ellenfeleit. Képes megállítani és visszafordítani az idő kerekeit, hogy az ellenfeleket egyhelyben tartva mérjen rájuk csapásokat a sziklával bevont ökleivel. Az alábbi karakter trailerben látható, hogyan harcol.
Kronika még a decemberi Mortal Kombat 11 trailerben tűnt fel először. Boon elmondása szerint Kronika már az első Mortal Kombat óta felügyeli a harcokat, azonban mikor Raiden a Mortal Kombat X-ben Shinnok meggyilkolásával megváltoztatja az idősíkot, kénytelen közbelépni. A NetherRealm egyelőre nem erősítette meg, hogy Kronika játszható karakter lesz-e, de az már biztos, hogy ő lesz a Mortal Kombat sorozat első női főellensége, így nagyon valószínű, hogy vele is játszhatunk majd.
A NetherRealm elhintette, hogy visszatérhet még Kabal is, aki először a Mortal Kombat 3-ban tűnt fel. Az biztos, hogy itt lesz még Liu Kang és Kung Lao is, de azt egyelőre nem tudni, hogy játszható karakterekként, vagy csak a történetben tűnnek fel.
A kezdeti felhozatal 25 karakterből áll, legalábbis ezt sugallja a karakterválasztó képernyő, amibe beletartozik az előrendelés bónuszaként választható Shao Kahn.

A Mortal Kombat 11 karaktereit igen részletesen személyre szabhatjuk, aminek alapját főleg az Injustice 2 rendszere adja. Scorpion esetében például a játékosok cserélhetik a maszkot, kardot és lándzsát, és ezek mindegyikét plusz bővítményekkel láthatjuk el. Megadhatjuk azt is, milyen különleges képességekkel lépjen a harctérre. Lesz ezen kívül persze „Kosmetic” rész is, ahol cserélhetjük a karakter kinézetét, intróit, győzelmi képernyőt és még a kivégzéseket is. Ezeket el is menthetjük külön egy csomagban, így a kedvenceket bármikor könnyedén betölthetjük.
A harc
A NetherRealm kicsit átgondola a Mortal Kombat harcrendszerét, és olyan alapokhoz nyúl vissza, amit még a Mortal Kombat 9-ben fektettek le. A kombó megszakításhoz, x-rayhez, erősített képességekhez használt egyetlen csík szerepét ezúttal egy függőleges és vízszintes csík veszi át, amit a képernyő két alsó sarkában helyeztek el. A vízszintes csíkot a támadó mozdulatokhoz, míg a függőlegest a védekező mozdulatokhoz használhatjuk.
Az X-ray mozdulatok is eltűnnek, azonban lesz valami hasonló helyette, melyet a NetherRealm „Fatal Blow”-nak nevez. Mikor egy játékos életereje annak 30%-ra csökken, a „Fatal Blow” lehetőség aktiválódik. A kontroller két ravaszának egyidejű megnyomásával aktiválva, a Fatal Blow egy nagy sebzést okozó kombót tol az ellenfélre. Ezt azonban meccsenként (nem körönként) csak egyszer lehet használni, így stratégialiag is fontos szerepe van. A sikertelenül elhasznált Fatal Blow nem veszik el, hanem egy bizonyos idő után visszatöltődik.
A NetherRealm másik újítása a „Crushing Blow”. Ezt bizonyos mozdulatok bevitelével lehet aktiválni, mint például ugyanazt a mozdulatot egymás után háromszor bevinni, vagy az ellenfelet arra kényszeríteni, hogy egy bizonyos módon védekezzen. Gerasnál például akkor aktiválódik a Crushing Blow, ha azt egy kombó sorozat végén aktiváljuk, miközben az ellenfél guggolva védekezik. Minden karakternek nagyjából öt vagy hat olyan mozdulata lesz, ami Crushing Blow-t aktiválhat. A nagy sebzést okozó Crushing Blow-hoz, mint ahogy az a leírásból is kiderül, elég nagy tapasztalat és tudás kell, cserébe viszont a jutalom is magas.
A Mortal Kombat 11-ben lesz egy úgy nevezett Flawless Block, azaz Hibátlan Védekezés. Ez akkor történik, ha egy játékos tökéletesen időzíti a blokkolást. Ilyenkor lesz egy kis ideje a játékosnak ellentámadást intézni.
A Mortal Kombat 11 története
A Mortal Kombat 11 története rögtön a 2011-es Mortal Kombat után zajlik. A NetherRealm hivatalos leírása alapján „Shinnok halálával Raiden felborítja a történelem egyensúlyát. A Földi Világ folytonos arroganciáján felbőszülve, Kronika, az Idő Őrzője közbeavatkozik, hogy visszaállítsa az univerzum egyensúlyát.”
A profik máris csatasorba álltak a színpadon a bejelentés után. A meccsekről készült felvételeket megtekinthetik a Mortal Kombat közösségi menedzserének YouTube csatornáján.
Mortal Kombat 11 megjelenési idő
A Mortal Kombat 11 április 23-án jelenik meg Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.