A Mortal Shell nevű souls-like RPG hamarosan zárt béta fázisba lép, és megérkezett az első olyan videó is, melyen játékmenetet mutatnak.
A Mortal Shell annak a Cold Symmetry független játékstúdiónak az első játéka lesz, melyet AAA veteránok alapították.
A játékból származó videót az IGN Summer of Gaming eseményén mutatták be.
A videóban magyarázatot kapunk, mik is azok a shellek, és hogyan működnek. Minden Shellnek saját története van, melyről a játék folyamán szerezhetünk több infót. Ezen kívül mindegyik sajátságos harcmodort kölcsönöz és minél több időt töltünk el egyben, annál jobb lesz vele a kapcsolatunk, és annál több fejlesztés válik elérhetővé.
A harmadik negyedévben várt PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokra megjelenő akció RPG zárt béta tesztelése július 3. és 10. közt tart majd.
A teszt során két vázat próbálhatunk majd ki, fegyverként pedig használhatjuk a Vésőt és Kalapácsot, vagy a Megszentelt Kardot. Miután rábukkanunk az első vázra, fel kell kutatnunk a Mártírok Kriptáját, ami egy katakomba.
A béta kulcsokat a játék közösségi oldalain dobálják majd szét: Twitter, Facebook, és Instagram. Ezen kívül csatlakozhattok a Discord szerverükhöz is, ahol már lehet jelentkezni a zárt bétára.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.