Végre itt van. A Nintendo bejelentette az eddig csak Nintendo NX néven ismert új konzolt. Üdv, Nintendo Switch!
Nem csak a nevét tudtuk meg az új konzolnak – a Nintendo Switch 2017. márciusában kerül a boltok polcaira.
https://www.youtube.com/watch?v=f5uik5fgIaI
A Wii U visszafogottan sikeres életútja után a cég gyökeres változtatást hajtott végre. A Nintendo mindig szeretett új dolgokat feltalálni, vagy újra-feltalálni, és ezúttal ismét a Nintendo DS által már szerethetővé tett két kijelzős megoldással álltak elő, egy kicsit másképp.
A Switch egybegyúrja az otthoni játékot a kézikonzolos rendszerekkel. Használhatjuk TV-n, de egy mozdulattal mobil játékkonzollá alakíthatjuk. Érdekes lépés ez a cégtől, egybeolvasztják az otthoni konzol és a kézikonzol részlegét. A Nintendo 27 évig külön kezelte a két ágazatot, a Switch-csel most azonban olyat alkottak, ami mindkét feladatot ellátja.
A megoldást már méltatták nagyobb kiadók, az Ubisoft egyenesen „fantasztikusnak” találta, és a Pokemon cég főnöke is nagyon dicsérte. Eddig is sejthető volt, hogy mi lesz a konzolon megjelenő első nagyobb játék, és tényleg nem lesz ez másképp, a Nintendo Switch első játéka a még júniusban az E3-on bejelentett The Legend of Zelda: Breath of the Wild lesz.
A következő Sonic the Hedgehog játékot is megerősítették a konzolra, illetve a Square Enix által fejlesztett Dragon Quest is megjelenik az új konzolra.
Először én sem hittem el, de az ott valóban a Skyrim a Nintendo Switchen a videóban, de lesz rá még Mario Kart, NBA 2K és új Splatoon is.
A hype még csak most kezdődik, jöjjenek a hírek, és…
Üdv, Nintendo Switch!
Pingback: Négy új The Legend of Zelda: Breath of the Wild videó érkezett a Nintendo Switch bejelentéssel együtt - Pixelkripta
Pingback: Elemzők szerint a Nintendo Switch nagyjából 100.000 Ft környékén kerülhet a polcokra - Pixelkripta