A Sony megerősítette, hogy egyik ikonikus játékuk, a Horizon: Zero Dawn nyáron érkezik PC platformra.
A bejelentés egy a PlayStation Blogon olvasható interjúban érkezett, melyet a PlayStation Worldwide Studios elnöke, Hermen Hulst tett.
Hulst elmondása alapján bővebb infót majd a játék fejlesztője, a Guerrilla Games oszt meg hamarosan.
Hozzátette továbbá, hogy a cég továbbra is a PlayStation konzoljára fejleszt majd.
„Úgy gondolom fontos, hogy nyitottak maradjunk az arra irányuló, új ötletek irányába, hogy hogyan ismertessünk meg több játékost a PlayStation konzollal, és hogy megmutassuk, milyen csodákat hagynak ki,” mondja Hulst. „Hogy elejét vegyem a spekulációknak, természetesen az, hogy egy nagyobb cím most megjelenik PC-re, nem jelenti azt, hogy mostantól minden játékunk napvilágot lát PC-n is.”
A Horizon: Zero Dawn Complete Edition a Steamen lesz elérhető, így a Frozen Wilds kiegészítővel együtt, egyben lesz majd megvásárolható.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.