Még fél év sem telt az egyik legnépszerűbb okostelefon, a OnePlus 3 piacra kerülése óta, a OnePlus máris saját telefonját gyilkolja meg.
A OnePlus 3 heyébe lépő OnePlus 3T nagyon hasonló a korábbi modelhez. Ugyanazok a méretei és a kinézete, azonban a belső tekintetében megerősödött a nagy testvér. Komolyabb processzor, nagyobb akkumulátor és fejlettebb elülső kamera kapott helyet benne.
Az új model két színben, egy úgynevezett „lágy arany” és a „gunmetal” nevű sötét szürke lesz elérhető. Vásárolható 128GB-os és 64GB-os változat is, de a 128GB-os kizárólag gunmetal színben érhető majd el. A megjelenés Európában november 28-a, és nagyjából 130.000 – 150.000 Ft-ot kell érte fizetnünk.
Nem éppen megszokott egy cégtől, hogy fél évvel a piacra kerülés után leváltson egy készüléket. Ezt általában 1 év után szokták megtenni. Kyle Kiang marketing igazgató elmondása alapján a OnePlus azért lépte meg mégis ezt, mert egyszerűen így jobb felhasználói élményt tudnak kínálni a vásárlóknak, és erre nem akartak egy évet várni. Kiang tagadja, hogy a OnePlus 3 telefont azért váltja le a cég, mert valami meghibásodásra jöttek rá, vagy egyéb gondok lennének a OnePlus 3-mal, egyszerűen felismerték, hogy ebből egy jobb telefont is képesek lennének készíteni, és meglépték.
A OnePlus 3 hatalmas sikernek örvend a tulajdonosok körében, de képzelem, hogy kicsit keserű szájízt hagyhat bennük az, hogy ilyen hamar kijött a telefonnak egy erősebb változata.
Az új model megtartotta a formáját és külalakját, a 6GB RAM-ot és az 5.5 collos 1080p felbontású AMOLED kijelzőt, azonban a 3T erejét már a Qualcomm Snapdragon 821 processzora adja (az a 2.35GHz verzió, mely a Google Pixelt, vagy a LeEco LePro 3-at is hajtja), és 3000mAh-s akkumulátor helyett nagyobb teljesítményű, 3 400 mAh-s akkumulátort kapott. A OnePlus elmondása szerint a nagyobb akkumulátor a felhasználói visszajelzések eredménye, és a készülék így 13 százalékkal tovább bírja. A telefon továbbra is támogatja a cég Dash Charge névre keresztelt gyorstöltés funkcióját, melyet úgy terveztek a mérnökök, hogy ne melegedjen annyira, mint más gyártók gyorstöltés funckiói.
A 3T hátulsó kamerája maradt 16 megapixel felbontású, és továbbra is optikai stabilizátorral van ellátva, azonban a karcolásoknak jobban ellenálló zafír lencsevédő kapott, illetve fejlettebb elektronikus képstabilizátor is bele került, melynek akkor vesszük hasznát, ha mozgóképet készítünk. Az első kamera felbontása 8-ról 16 megapixelre ugrott, és jobban teljesít gyérebb fényviszonyok közt is.
A többi változtatás már csak szoftveres, ugyanis a 3T már a OnePlus által készített OxygenOS új változatával érkezik, melyet az Android 6.0 Marshmallow köré építettek. A OnePlus 3 is hamarosan megkapja a szoftverfrissítést, és azután mindkét telefon ugyanakkor kapja az új szoftververziókat beleértve az év végén érkező Android 7.0 Nougat-ot is.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.