A The Callisto Protocol felé elég komoly elvárásokat támasztott a játékosok jelentős része, hiszen a rendező az a Glen Schofield, aki az eredeti Dead Space hangulatáért is felelős.
A túlélő horror egyik legnagyobb fegyvere, ha nem csak ijesztgetésekből építkezik, hanem sikerül valahogy fenntartania a rettegést, és az érzést, hogy bármelyik sarok mögött rejtőzhet valami. A The Callisto Protocol ezt nagyon eltalálta, sosem éreztem, hogy a játék során bármikor nyugodtan fellélegezhetnék.
Nem csak, hogy nem baj, egyenesen csodás, hogy a The Callisto Protocol egyrészt merít a Dead Spaceből, másrészt elég komoly brutalitást is ad hozzá.
A játék során Jacob Lee bőrébe bújhatunk, aki a távoli jövőben próbál űrkereskedelemből megélni, ám egy napon elég rosszul jön ki a lépés, és nem csak, hogy egy kellemetlen bolygóra sikerül lezuhanni, még el is fogja a helyi biztonsági főnök.
A groteszk, kegyetlen és elképesztően véres világhoz képest nagyon erősen jelent van a valódiság érzése, és a hardcore sci-fi is, ami miatt könnyen érezhetünk párhuzamot olyan nagy nevek alkotásaival, mint mondjuk John Carpenter.
A The Callisto Protocol viszonylag lineáris, filmes elemekkel ellátott, történetvezérelt játék. Ez segít a játéknak megtartani a tervezők által megálmodott tempót, és fenntartani a feszültséget, és ha így tekintünk rá, semmiképp sem szomorkodhatunk, hogy nem tudunk úgy elkalandozni, felfedezni, mint egy nyílt világban. A főszereplők játéka nagyban segíti a sötét hangulat kialakítását, és a nagyjából 12 órás kampány sikeresen képes szállítani az igencsak adrenalinpumpáló, brutális horrort.
A hangulathoz persze sokat ad az egészen elképesztően passzoló vizuális élmény, és a minőségi hanghatások mesteri használata. Szemeink rég gyönyörködhettek már ennyire csodálatosan megfestett horrorban és mindenre kiterjedő, nagyon jól kidolgozott részletekben. Az előzetesekben már kaphattunk egy kis ízelítőt, és igen… a haláljelenetek egészen elképesztőre és undorítóra sikeredtek.
A látvány és a hanghatások sikeres csapatjátéka azt eredményezni, hogy a játék végéig rettegünk, és várjuk a pillanatot, amikor az arcunkba robban valami.
A Black Iron börtön sok meglepetést tartogat, de ami igazán nagyot üt, az amikor egy kicsit kinyílik a játék, és rápillanthattunk a fagyos külvilágra, majd pedig Callisto legsötétebb szegleteibe kalandozunk. A beszámoló elején azt mondta, annyira nem kalandozhatunk, mintha egy nyílt világ lenne, azonban minimális kikacsintgatásokra van lehetőség, melyek közben rejtett szobákra, vagy elveszett feljegyzésekre lelhetünk.
Bár a művészi megoldások adják a The Callisto Protocol igazi ízét, a játék azért hozzányúl az elkerülhetetlen ijesztgetésekhez is. Ezek között van azért olyan, ami igencsak sikeresnek bizonyul, néhányuk ismétlődik, és így elvész mind az érték, mind pedig a varázs. Ettől függetlenül, mivel mint mondtam, a játék egyáltalán nem ezekre épít, a The Callisto Protocol kivételesen jól felépített horrort szállít.
A játékot PlayStation 5 konzolon sikerült megszerezni a Magnew Kft. jóvoltából, és a stílus révén inkább a látványra, mintsem az fps-re mentem, így a 4K felbontást és a jobb vizuális élményt fel kellett áldozni a képfrissítés oltárán, ami így 30fps lett. Nagyon sokszor gondolkoztam, hogy inkább a 60 fps-t választom, és nagyjából mindig ugyanezt érzem minden egyes PlayStation 5 játéknál. Továbbra sem értem, mit keres a konzol dobozán a 8K ikon, amikor 60fps-t 4K-n még nem láttam egyik játékban sem ettől a konzoltól.
A The Callisto Protocol legjobb része, hogy sosem érezheted magad biztonságban. Az első pár órában kapsz egy vascsövet, és nincs menekülési lehetőség, így hamar meg kell tanulnod harcok során túlélni. Erre szükség is van, hiszen a játék végig igencsak intenzív, akciódús, és elképesztően durván megbüntet minden hibáért. Sokat nem fog senki osonni – minden szörnyet le kell gyalulni.
A közelharcot egy idő után megtöri a lőfegyverek megjelenése, illetve az akciókat tovább gazdagítja a GRP névre keresztelt telekinetikus cucc. Mint mondtam, ez nem egy osonós játék, azért van lehetőség erre is, azonban csak azért, hogy hátbadöfd a gyanútlan ellenfeleket.
Ezek mellett ott van még a harcok alapjául szolgáló kitérés mechanika, mely segítségével erőteljes ellentámadást indíthatunk, vagy megismerhetjük az ellenfelek gyenge pontjait.
A lőfegyverekkel operáló horrojátékok egyik legnagyobb veszélye, hogy túl hamar, túl erőssé teheti a játékost, aki ezután természetesen elveszti a rettegés érzetét, és oda a játék hangulata. A The Callisto Protocol nem tesz semmi ilyesmit, és végig a túlélést tartja szem előtt. A sima ellenfelek is azonnal kettékapnak, ha nem vigyázol, még akkor is, ha fullos páncélban vagy és tele vagy lőszerrel. A veszély mindig ott van, minden percben.
A harcok kegyetlenekre sikeredtek, néha túlságosan is. Ez még hagyján, de néha egy kicsit túl hosszúra is sikeredtek. Ez azért baj, mert elég egy apró hiba, és elég sok időd megy kárba, főleg, mert általában nem egyszer kell ezeket a hosszú összecsapásokat újrakezdeni. A játékban tartalmasan eltöltött hosszú idő sosem baj, a feleslegesen ismétlődő, idegörlő összecsapások már annál inkább.
Ezek főleg akkor lesznek egyre szembetűnőbbek, mikor az ellenfelek már több változatban találhatók meg, képesek fejlődni, stb. Van amúgy tök jó együtéses halált osztó ellenfél is. Itt fogja mindenki megunni az átugorhatatlan haláljeneleteket.
Ettől függetlenül a harcrendszer elég jó lett, és végig élveztem a soha véget nem érő feszültséget. A túlélő horror dolga, hogy folyamatosan kényelmetlen helyzetekbe hozzon és mindig legyen egy új, megoldandó feladat, ismeretlen veszély. Ezekkel nagyon jól egyensúlyoz a játék.
Bár a játék vége igencsak egyértelműen nyitva hagy sok lehetőséget a folytatásra, mégis úgy érzem, hogy egy kicsit kevés, és egy kicsit gyors volt, jó lett volna még eltölteni itt pár órát.
A The Callisto Protocol egy hatalmas, intenzív rettegésbomba, ami nagyon gyakran robban és cafatokra szed – két robbanás közt pedig fantasztikus képi világgal és hanghatásokkal éri el, hogy folyamatos rettegés uralkodjon el rajtad.
Igazi túlélő horror, egy olyan mestertől, akitől nem is vártunk egyebet.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.