Megérkezett a legújabb Mass Effect: Andromeda videó.
A BioWare bemutatja a harcrendszert, képességeket, fegyvereket, a mozgást.
A fejlesztők elmondása szerint az akció alapját „folyamatos, gyors, harmadik személyű harc” adja. A mozgás szabadságához a jump-jet sokat ad majd, amivel képesek leszünk ugrálni, kitérni és lebegni is harc közben.
A játékban teljesen új fedezék rendszer található, melynek segítségével bármit fedezéknek használhatunk majd.
A lőfegyvereket négy csoportba sorolhatjuk: puskák, pisztolyok, shotgunok és mesterlövész. A különféle fegyverek változatos módszereket nyújtanak a feladatok megoldásához.
Ezeken kívül lesznek közelharci fegyverek is, mint például a kalapács, ami lassú, de halálos, vagy a kések és kardok, melyek nem sebeznek olyan sokat, de gyorsabbak és nem kell olyan pontosnak kell lennie velük.
A fegyverek és felszerelések három technológiai típusba tartozhatnak, attól függően, hogy honnan származnak. A BioWare magyarázata szerint a Tejútrendszerből származó fegyverek fizikai sebzést okoznak.
Ezek a fegyverek nagyobbat ütnek, és lőszer alapúak. A leghatékonyabban olyan ellenfelekkel szemben használhatjuk, melyek nem használnak pajzsokat. A Remnant fegyverek lőszer helyett sugarat lőnek, de felmelegednek. Ilyenkor a játékosoknak várniuk kell, míg lehűl a fegyver.
A harmadik típusba hőkövető és plazma alapú fegyverek, de vannak olyanok is, melyeket lövés előtt fel kell tölteni.
Csakúgy, mint a fegyverek esetében, a képesség közül is szabadon választhatunk minden karakterosztállyal. A három csoportba tartozó képességek: Biotics, Combat és Tech.
A Biotic képességekkel a játékosok sötét energiáknak parancsolhatnak, amivel a tömeget és a gravitációt manipulálhatják. Olyan képességek tartoznak ide, amelyekkel magunkhoz ránthatjuk, majd elhajíthatjuk az ellenfeleket és tárgyakat.
A Combat képességek a fegyverek sebzését és pontosságát növelik, illetve használhatunk repeszt lövő ágyúkat, gránátot, aknákat, stb.
Végül a Tech képesség alatt kísérleti fegyvereket és stratégiai megoldásokat találunk. Vannak itt például fagyasztónyalábok, lángszórók, és az ellenfél gyengítésére szolgáló energia elszívás. A játékosok továbbá lehelyezhetnek lövész ágyúkat is.
Minden képesség többféle ágon fejleszthető tovább.
A Mass Effect: Andromeda március 23-án jelenik meg PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon.
Mit gondolsz?
Szeretnénk tudni a véleményedet. Írj kommentet.