A Diablo atyja, David Brevik szerint a Diablo 3 nem olyanra sikerült, amilyenre ő, illetve a rajongók gondoltak.
A Blizzard North társalapító elmondta, hogy van, amiben egyetért a Diablo 3 rossz fogadtatásának kapcsán.
„Vegyes érzelmeim vannak. Egyrészről, szomorú vagyok, hogy a játékosok nem élvezik a Diablo-t, de látszik, hogy az emberek még mindig szenvedélyesen odavannak érte, ami jól esik.”
A Diablo-t és a Diablo 2-t a Blizzard North fejlesztette, mely már bezárta kapuit, így a Blizzard főhadiszállásának csapata vette át a Diablo 3-at. Brevik szerint szomorú, hogy a design team által az új részben bejelentett elemek ellent mondanak a csapat saját filozófiájának. A játékosok persze erre azonnal reagáltak is.
„Nem szívesen mondom, de egy kicsit talán örülök is, ugyanis ez jelzi, hogy az embereket valóban érdekli a Diablo és nagyon örülök, hogy fény derült milyen tehetséges és különleges csapat volt a Blizzard North„, mondta.
„Remélem, máshol is megtörténik ugyanez, és kiderül, milyen sokat érnek ezek az emberek az iparban.”
Brevik azt is elmondta, hogy az új Diablo egy teljesen más játék, mint amit ő készített volna, és hogy a Blizzard North bezárása kulcsfontosságú tehetségektől fosztotta meg a kiadót.
„Mikor bezárták a Blizzard North-t, rengeteg olyan tapasztalattól fosztották meg magukat, hogy miért és hogyan működik egy akció RPG. Ebből nagyon nehéz talpraállni.”
Az RPG-t a megjelenés óta a gyenge end-game tartalom mellett, rengeteg kritika érte, melyeken a Blizzard folyamatosan dolgozik.
Brevik egyébként most a Gazillion igazgatója, mely stúdió a Marvel Heroes c. MMORPG-t fogja szállítani.
Pingback: Brevik további infót oszt meg a Diablo 3 kialakulásáról | WASD[4] - Videojáték Magazin
Pingback: Jay Wilson elnézést kért a Facebook-os kirohanásáért | WASD[4] - Videojáték Magazin