Rögtön jó élménnyel indul a dinós parkigazgatás, mivel kalandunkat dr. Ian Malcolm – akit maga Jeff Goldblum szinkronizál – köszöntője és figyelmeztetője indítja.
A figyelmeztetés minden Jurassic Parkban jogos, ám sosem foglalkozik vele senki. Itt sem tesszük. Parkunk sikeres működéséhez számos dinó fajt kell létrehoznunk, miközben biztonságban kell tudnunk a látogatókat, akik amúgy szórakozni jönnek, szóval nem árt, ha a kedvükre is teszünk mindeközben. E három fő szempont közt kell megtalálnunk az egyensúlyt, amit nehezíteni fognak a dinók, az időjárás, és persze a mindent körülvevő pénz.
Amennyiben jól futtatjuk a bizniszt, úgy új szigetek nyílnak meg számunkra, melyek mindegyike valami specifikus nehezítést ad a játékhoz, legyen az extrém időjárási körülmény, korlátozott tőke, vagy nehézkes építkezés.
Az építkezés alapjainak elsajátítása után jöhet a játék legjobb része, ami természetesen maguk a dinók. Megtanulhatjuk, hogyan fedezzünk fel új fajokat, hogyan hozzuk őket létre, és hogyan módosítsuk ezek génjeit, hogy izgalmasabb látványt nyújtsanak, és vonzóbbá tegyék ezáltal parkunkat a látogatók számára. Ezen kívül foglalkoznunk kell a park tudományi, szórakoztatási és biztonsági részlegével is, akiknek igényeit próbáljuk kielégíteni, ugyanis ezzel pénzhez, hosszú távon pedig új épületek feloldásához jutunk. A részlegekhez tartoznak külön specifikus story küldetések is, de egy értelmetlen, és hosszú távon teljesen felesleges dolog is, még pedig hogy az egyik részleg küldetésének teljesítésével velük ugyan jobbá válik a kapcsolatunk, a másik kettővel viszont rosszban leszünk.
Sikeres dinópark létrehozása persze nem abból áll, hogy elkezdjük körbekeríteni a kikelt dinókat. Ásatási munkálatokat kell folytatni, kivonni a DNS-t, feladatokat adni a szerelőknek, etetést megoldani, kezelni a betegeket, és még egész sok mást is. Tök jó dolog, hogy beülhetünk a jeepbe vagy a helikopterbe magunk is, hogy testközelből oldjunk meg feladatokat, és szemlélhessük a csodálatos lények napjait.
Aki játszott már park szimulátorral, az nem nagyon fog elveszni a játékban. Minden a helyén van, de ami meglepő, hogy a konzol játékosok számára is megfelelő felületet találtak ki a fejlesztők.
A tőke kivételével minden, amit az egyik szigeten kifejlesztettünk, vagy elértünk, az a másikon is elérhető, a szigetek közt pedig szabadon mozoghatunk, ahogy kedvünk tartja. Amiben az Evolution eltér a többi park simtől, hogy nem lehet időt gyorsítani, de ennek nem igen éreztem árnyoldalát.
Amiért hálásak lehetünk a játékban, hogy a dinók nem csak külsőleg szépen kidolgozottak, hanem igényeik is vannak. Van, aki magányra vágyik, de van olyan, amely nagyon rosszul érzi magát egyedül, vannak nyugodtabbak és agresszívabbak is, illetve az sem mindegy, mekkora helyre raksz be dinókat. Ezek mind lényeges információk annak tekintetében, hogy milyen dinókat engedsz össze egymással. Tegyél össze két agresszív húsevőt, és már indul is a buli. Nem árt tehát megjegyezni, hogy mely dinónak milyen igényei vannak, és ez alapján kialakítani a parkot.
Persze ez nem lesz leányálom, ugyanis a belső támadásoktól kezdve, a trópusi viharokon át egészen a hisztis dinókig mindig lesz valami, ami azon fáradozik, hogy tönkretegye álmaid munkáját. Ez az a rész, ami kevésbé nyújt élvezhető szórakozási forrást, ugyanis ezredjére átélni ugyanazt a vihart és kezelni azt ugyanazzal a módszerrel elég fárasztó és unalmas lesz. Ilyenkor viszont segít egy kicsit ha leereszkedünk a parkba, és csodáljuk egy kicsit a dinóinkat.
Nincs azonban szebb látvány egy teljesen beépített parknál, ahol tolonganak az emberek, tele van minden dinóval, és minden a helyén van.
Ami fontos szempont lehet a játék beszerzése előtt, hogy tudjuk, a játék nagyon jól megragadja a Jurassic Park érzést. Ebben nagy szerepe van az eredeti zenének, a szépen kidolgozott dinóknak és az összhatás által keltett hangulatnak. Ami viszont hiányzik belőle, az a jól összerakott kampány mód, vízi és légi dinók, amiket talán egy új részben megkaphatunk.
Jelen állapotában a Jurassic World Evolution egy 20 órás szórakozást tud nyújtani, de abban elég jó.