Szerencsére nem szűkölködünk mostanában a Lovecraft csodálatos világában játszódó címekben, de sajnos egyik sem akar túl jóra sikeredni.
Lássuk, a The Sinking City véget vet-e ennek a sorozatnak.
Az 1920-as évekbeli Oakmontban járunk. Egy olyan képzeletbeli nyomozásra invitál minket a Lovecraft által ihletett The Sinking City, ahol az örökké nedves levegő a főhős, Charles Reed magánnyomozó arcát és ruháit is folyamatosan átjárja.
Környezet, hangulat
A játék ezt az érzést és nyomasztó, kellemetlen hangulat nagyon jól átadja. Az utcák folyamatosan vizesek, mindenfelé sár és elhagyatott autók vannak – a várost átjárja a pusztítás utószele. A fákról algák csüngenek a nemrég visszahúzódott borzalmas árvíz után, ami azért még rendesen nyomott hagyott a városon.
Az már kevésbé immerzív, hogy az NPC-k körében gyakori a pálya feletti lebegés, illetve vannak olyan házak, amiken fordítva van az ajtó. Ha már a házaknál tartunk – az épületek belsejei gyakran ismétlődnek, legyen az raktár, bolt, vagy egy sima ház, valamint az utcák nagy része is tök ugyanúgy néz ki. Ettől egyáltalán nem lesz olyan érzésünk, hogy most egy valódi, egyedi helyen járunk.
Ami talán sokak számára viszont vonzó lehet, hogy a The Sinking Cityben nincsenek olyan segítségek, melyek megmutatják, hol van egy küldetés, és orrunknál fogva vezetnének végig a játékon. A kéziratokban, cikkekben le van írva, ki melyik utcában lakik, és a térkép segítségével odatalálhatunk bárhova. A térkép használata eleinte igen fárasztó, de néhány jelző elhelyezése egyre egyszerűbbé, és könnyebbé teszi a tájékozódást.
Mechanikák
A The Sinking City ugyanazt a nyomozós mechanikát használja, mint a Frogware népszerű Sherlock Holmes játékai. A tetthelyet megvizsgálva nyomokra lelünk, összevetjük a bizonyítékokat, majd levonjuk a következtetést.
A játékban van egy teljesen unalmas harcrendszer is, amihez egy még ennél is átgondolatlanabb tárgy gyűjtögetés párosul, hogy fegyverünket használni tudjuk. Szerencsére a játékban levő nyomozós rész ezt ellensúlyozni tudja.
Amennyiben nem lelünk rá minden bizonyítékra, hanem csak foszlányokat, töredékeket találunk, úgy nem is áll majd rendelkezésünkre az összes lehetséges megoldási lehetőség. Annak pedig, hogy kit ítélünk el, egyáltalán semmiféle hatása nincs a városra nézve, így a játékosban sem keltenek ezek negatív, vagy pozitív, vagy úgy általában véve, bármiféle érzetet.
Történet
Na, és akkor térjünk rá a dolog lovecrafti oldalára, ami miatt spoiler következik. Csak úgy, mint a többi Call of Cthulhu játékban a szálak olyan nyomokhoz vezetnek, melyek a világ végét sejtetik. Oakmont egy olyan tengeri-pokol kapura épült, mely egy évszázadok óta tartó ciklus része és minden ciklusban van egy kiválasztott, aki kinyitja, vagy bezárja ezt a kaput amiből… ilyen vizes, halas, szörnyes izék jönnek.
Kitaláltátok: a kiválasztott ezúttal Reed, aki mint kiderül tud ilyen vizes, halas varázslatot is tolni. A The Sinking Citybe is bekerült egy épelméjűség mérő. Ha Reed túl sok furcsaságot lát, akkor a mérő felszökik, és mindenféle hallucináció kezdi őt gyötörni, például saját öngyilkossága.
Ez volt az egyik dolog, amiről Lovecraft híres volt – hogy olyan leírásokat tudott papírra vetni az elmét támadó borzalmakról, mint senki más. A másik dolog amiről híres volt, az a félelmetes rasszizmusa.
Lovecraft
A feketéket nem tartotta embereknek, de még a fehér emberek közül is volt olyan nép, akik szerinte nem voltak elég fehérek ahhoz, hogy fehérek legyenek. Na, ilyen mértékű rasszizmusról van szó, ami a játékba is bekerült. A The Sinking City szomszédságából származó migránsok, menekülteket a helyiek halarcúaknak nevezik, akik – szerintük – megfertőzik asszonyaikat.
Egy töltőképernyő megemlékszik a témáról, és a történelmi hitelességről:
„Az H.P. Lovecraft munkái által ihletett The Sinking City egy olyan korban játszódik, ahol az etnikai, faji és más kisebbségekkel szembeni helytelen bánásmód mindennapos volt.
Az ehhez hasonló előítéletek csak úgy, mint akkor, ma is helytelenek, azonban a korhű ábrázolás miatt ez része a játéknak. Fontosabbnak tartottuk bemutatni a valóságot, mintsem, hogy úgy tegyünk, sosem létezett.”
Throgmorton például egy olyan fickó, aki úgy néz ki, mint egy majom. Később kiderül, hogy ez azért van, mert apja Afrikába utazott és konkrétan egy nőstény gorillával létesített szexuális kapcsolatot. Ezt valószínűleg a „Néhai Arthur Jermynről és Családjáról szóló Tények” című novella ihlette, melyben egy férfi Afrikába utazott, majd ott egy „ismeretlen fajú, kevésbé szőrős fehér majomfélével” nemzett gyermeket, amely aztán teljesen elcseszte a teljes nemzedéket.
Lovecraft tehát nagyon messze állt attól, hogy írás közben finomkodjon.
A játékban van ezen kívül szerepel KKK is. Nem egy elképzelt KKK, hanem a valódi KKK. Túl sok szerepük nincs, általában a helyi menők klubjában lógnak, de a falakon a való életből származó KKK képek lógnak. Ők is nagyjából a bevándorlókra orrolnak csak a játékban, úgyhogy nem értem egyáltalán minek kerültek be. A KKK a való világból származó csoportosulás, akiknek olyan híre van, hogy senkinek sem kell bemutatni, mi motiválja őket. A játékban viszont ez egyáltalán nem nyilvánul meg, úgyhogy teljesen feleslegesnek érzem cél nélküli bemutatásukat.
Konklúzió
A játék nyomozással töltött része nagyon jól sikerült, a város hangulata igen jól eltalált, a harc felejthető, a lovecrafti része próbál kidolgozott lenni, de csak zavart kelt. Szeretnék már végre egy jó Chtulhu játékot, ezt is nagyon akartam, de sajnos nem sikerült megszeretni, úgyhogy marad a várakozás – egyszer csak sikerül.
