Pimax Dream Air teszt

Gyártó

Pimax

Eszköz

Headset

Elég világosan megmondtam már a véleményemet a Micro-OLED kijelzőkről: ezek az apró panelek jelentik a csúcskategóriás virtuális valóság jövőjét. Lenyűgözőek, mély feketékkel, elképesztő színvilággal és az OLED nélküli kijelzőkre jellemző szokásos hibák nélkül. A Pimax Dream Air kettőt is kapott belőlük, egy kompakt pancake lencserendszer mögé rejtve. Ez az egyetlen VR-headset az utóbbi időben, amire rávágva kimondtam, hogy „hűha” - ilyet legutóbb talán akkor csináltam, amikor életemben először vettem fel VR-headsetet.

A Dream Air ráadásul elképesztően kicsi. Sokkal inkább hasonlít egy símaszkra, mint a gyártó másik VR-headsete, a Crystal Super, ami inkább egy 80-as évekbeli sci-fi kellékre emlékeztet, mint egy modern viselhető eszközre. Mindkettő a maga módján lenyűgöző - az első Micro-OLED-élményemet is a Crystal Super adta -, de a Dream Air jóval kisebb mérete és könnyű kialakítása miatt sokkal kényelmesebb hosszabb használat közben.

Szóval ez a legjobb VR-headset, igaz? Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Képminőségben, méretben és kényelemben eddig semmi sem került igazán közel a Dream Airhez, viszont a követésnél már kevésbé kifinomult. Az általam tesztelt modell a Pimax saját, beépített kamerás követését, az SLAM-et használja, és legyen szó erről vagy a Pimax által a headsetekhez mellékelt átlagos kontrollerekről, ez a rész nem teljesít olyan jól, mint más megoldások. Kár, mert ez nagyon is rányomja a bélyegét az egészre, és jelenleg ez a Dream Air Achilles-sarka.

Nem minden VR-játékhoz kellenek kontrollerek. A repülőszimulátorok, autószimulátorok és minden olyan játék, ahol az irányítás erősen elüt a megszokottól, kifejezetten jól működhet a Dream Airrel. Bár ezek a játékok is bőven tartogatnak kihívásokat. Bár a Dream Air nem rendelkezik a legszélesebb látómezővel az ilyen élményekhez, szerintem van benne valami még jobb. Nézzük a részleteket.

Pimax Dream Air - Jellemzők

A Pimax Dream Air irigylésre méltó specifikációs lappal érkezik. Olyasmit tud, amiről az ember csak álmodott, amikor először tett fel egy HTC Vive-ot vagy Oculus Riftet.

Kezdjük az optikával. Két darab, 1,35 hüvelykes Sony Micro-OLED panelt kapunk, fölöttük pancake lencsékkel. A Pimax ezt ConcaveView néven emlegeti; a pancake optikát felépítő három lencse közül az első mélyen besüllyesztett kialakítású, mintha valaki egy golflabdát nyomott volna az üvegbe, még mielőtt az kijött volna a kemencéből. A további két lencse együtt 110 fokos vízszintes látómezőt ad.

Ez ugyanaz a látómező, mint a Crystal Super Micro-OLED esetében, amely ugyanilyen optikát használ egy jóval nagyobb optikai egységben, például a Quest 3 és a Steam Frame mellett. A Crystal Super QLED 140 fokos látómezővel ráver erre az Ultrawide változatban, de én egy fontos okból mégis a Dream Airt kedvelem jobban.

Binokuláris átfedés. Ez az a képrészlet, amely egy VR-headsetben mindkét kijelzőn egyszerre látható. Százalékban adják meg: minél magasabb ez az érték, annál több közös rész jut a két képre, és annál könnyebben egyesíti őket az agyad egyetlen egésszé. Az ember ugyebár sztereólátással rendelkezik, és az agy folyamatosan arra törekszik, hogy a világról alkotott két kissé eltérő nézetet egyetlen teljes képpé gyúrja össze. Ez ráadásul nagyon fontos abban is, mennyire kényelmes és meggyőző egy virtuális valóság élmény.

Ez emberenként változik, de általában a nagyobb binokuláris átfedés a jobb. Nekem mindenesetre nagyon sokat számít, ezért vagyok teljesen elégedett a Dream Airrel. Kiemelkedő, 86%-os binokuláris átfedést kínál, jóval többet, mint például a Quest 3, ami csak 69%-ot tud. Az a headset érezhetően alacsony binokuláris átfedéssel dolgozik, amit én személy szerint nagyobb szemfáradtságnak érzek, és ilyenkor gyakrabban nyúlok az enyhén korrekciós szemüvegemért.

A Dream Airrel nem tudom a szemüvegemet viselni, mert nincs benne sok hely a keretnek, de nem is érzem szükségét. Hosszabb játék közben sem volt rá szükségem, és ezt nagy részben a magas binokuláris átfedésnek tudom be.

Itt vannak a legutóbbi mérési köröm adatai a „What is my Field of View?”, vagyis közismertebb nevén WimFov tesztből.

• Dream Air - 86%
• Dream Air (széles FOV mód) - 77%
• Crystal Super QLED (50 PPD) - 77%
• Crystal Super Micro-OLED - 86%
• Quest 3 - 69%

7680 x 3552-es felbontásnál (szemenként 3840 x 3552) a két Micro-OLED kijelző pengeéles. A Pimax Play szoftverben 90 Hz-re vagy 72 Hz-re állíthatók, utóbbi hasznos, ha nincs elég erős vas a gépedben. Ez a headset nagyon sokat kér a hardvertől, és natív felbontásánál csúcskategóriás videokártyát igényel.

A Dream Airbe szemkövetés is került, amit szintén a Pimax Play alkalmazásban lehet beállítani. Ebben a felületben gyorsnak és reszponzívnak érződik, és bár a felhasználási lehetőségei játékfüggően kissé korlátozottak lehetnek, bizonyos címekhez kötelező is. Ilyen például a DCS, amely a Quad Views renderelést támogatja a legjobb teljesítmény és látvány érdekében szemkövetéssel. Hasonlóan hasznos lehet, ha ki tudod bogozni a Pimax saját központi renderelési eszközét, amely akkor fut, ha OpenXR futtatóként ezt választod. Ez véleményem szerint játékonsként kissé macerás lehet, de ha szeretsz piszkálni a beállításokkal, van rá lehetőség.

A Dream Air a mozgásodat vagy beépített kamerás követéssel, vagy Lighthouse követéssel figyeli, attól függően, melyik változatot veszed meg. Nálam a beépített kamerás verzió járt teszten, amit a Pimax hangzatosan SLAM verziónak nevez, és négy kamerát kapott; mindegyik a headset előtti, alatti és feletti terület egy-egy negyedét fedi le. Ez a verzió állítólag kézkövetést is támogat, bár én még nem jöttem rá, hogyan lehet bekapcsolni.

A dobozban két kontroller is van. Ezek teljesen megegyeznek a Crystal Superhez adott darabokkal, és elég középszerűek. Kényelmesek, de olyan kialakítást használnak, amely inkább a régebbi VR-headsetekre jellemző, kéz köré futó ívvel. USB Type-C-n tölthetők az aljukon, ami legalább megspórolja az AA elemek vásárlását, mint a többinél.

A pánt két oldalába egy-egy hangszóró is került, a Quest-szériához hasonló módon. Egészen rendben vannak, ami megnyugtató, mert nagyjából csak ezekre számíthatsz, ha nem húzol külön kábelt a PC-ről - a headseten nincs 3,5 mm-es jack csatlakozó. Ha már kábeleknél tartunk, az eszköz mindkét oldalára csatlakozik egy-egy vezeték, hogy jobb legyen az egyensúly, és ezek egy nagyjából négy méter hosszú, rugalmas, nem túl vastag kábelben futnak össze egy breakout boxig. Ehhez a breakout boxhoz a PC-ről USB 3.0 és DisplayPort csatlakozás kell, valamint tápot is kap a mellékelt adapterről.

Pimax Dream Air - Optika

A Dream Air annak a headsetnek a képalkotása, amit valaha használtam, a legjobb. Tényleg más ligában játszik. Erőteljes kombinációja a kontrasztnak, a színeknek és az élességnek, amit jelenleg csak a Micro-OLED tud ilyen szinten megadni.

A Dream Airben minden tárgy elképesztően tűélesen jelenik meg. Még egy oktató felugró ablak is jól néz ki benne. A szöveg megjelenítése is sokkal jobb, mint az idősebb, olcsóbb headseteknél. Újra végigtoltam a Half-Life: Alyxet - még mindig ez a legjobb játék, amit VR-headsettel lehet játszani -, és a különbség a Dream Air és a Quest 3 között döbbenetes. Elsősorban abban, mennyivel élénkebbnek és magával ragadóbbnak hat az előbbi.

A Quest 3 fakóbbnak tűnik, kevésbé tiszta, és darabosabb. A Dream Airnél az az érzésed, hogy úgy éled át a játékot, ahogy a fejlesztők elképzelték; mintha a világ minden részletét látnád, nem pedig egy halvány utánzatát. Nekem személy szerint sokkal közelebb hozza az akciót az, ha ennyivel jobb a képminőség. Sötétebb környezetben a Micro-OLED egyenként világított pixelei elképesztően hangulatos kontrasztot adnak. Kifejezetten nyomasztó, amikor a polcok alatt és a sarkokban headcrabek után kutatsz.

A Dream Air és a Quest 3 között hatalmas az árkülönbség, szóval nézzünk inkább valami közvetlenebb ellenfelet. A Pimax Crystal Super két QLED panellel közelebb kerül a Dream Airhez az ugyancsak magas felbontás és az impozáns optika miatt. Mégis a színek mélysége és a kontraszt az, ami a Micro-OLED-et egy fokkal feljebb helyezi.

Általában úgy érzem, a pancake lencsék valamivel több látható becsillanást produkálnak, mint a hagyományosabb aszférikus lencsék, és ez a Dream Airre is igaz. A TestHMD tesztkörnyezetben jól észrevehető, játék közben kevésbé, de így is jelen van. Viszont ebben a tekintetben nem olyan rossz, mint a Quest 3.

A képpontok puszta száma miatt nincs látható recézettség, és a képernyőajtó-hatás sem üti fel a fejét. Erről a pici-pici pixelekkel dolgozó, pici-pici 1,3 hüvelykes Micro-OLED panelek gondoskodnak. Ezeket ugyanis közvetlenül szilícium aljzatra gyártják, és a pixelsűrűségük gyakran ezres nagyságrendű, miközben a hagyományos kijelzők csak a százas tartományban mozognak. Az itt használt Sony ECX344A pixelsűrűsége 3389 PPI. Egy hagyományos, 27 hüvelykes 4K monitoré csak 163.

Ez magas, több mint 50 PPD-s képpont/fok értéket is jelent. Körülbelül 110 fokos látómező mellett, ami nagyjából megegyezik más csúcskategóriás VR-headsetekével, ez nem egyedül áll a csúcson, de így is kiváló eredmény. Jóval jobb, mint a Quest 3 vagy a hamarosan érkező Steam Frame.

A körülbelül 110 fokos látómező nem dönt rekordot. Ez ma már teljesen átlagos egy VR-headsetnél, és a mellékelt arcpárnával, valamint 64-es IPD-vel mérve a tényleges látómezőt inkább 90 fokos vízszintesnek és 88 fokos függőlegesnek találtam. A Pimax Play haladó beállításai között van széles FOV mód is, ami ezt nagyjából 98 fokra növeli, közelebb a megadott értékhez; cserébe a binokuláris átfedés 86%-ról 77%-ra csökken. Egyébként sincs olyan messze a Crystal Super QLED Ultrawide 140 HFOV-jától, bár az már egészen vad érték.

Az egész történet legnagyobb hátránya? A hardverigény. Több mint 27 millió pixelt kell megmozgatni, szóval a játék-PC-dbe tényleg csúcskategóriás és modern videokártya kell. Saját tapasztalatom szerint még egy RTX 5080 is meg tud izzadni, és néhány erőforrásigényes címnél render skálázást, élesítést, sőt még felskálázást is be kellett vetnem a Pimax Play alkalmazásban, hogy enyhítsem a teljesítményvesztést. Szóval ha eddig is drágának gondoltad ezt a headsetet, gondold újra: a gép, ami kell hozzá, sokkal, de sokkal drágább.

Pimax Dream Air - Kontrollerek és követés

Fontos realitás minden leendő vásárlónak: a Dream Air mellé adott kontrollerek nem valami jók, és a követésük is következetlenül következetlen. Vagy lehet, hogy inkább az SLAM követés a ludas. Akárhogy is, a kontrollerek és a headset együttműködése kicsit esetlen.

A Dream Airhez két kontroller jár. Teljesen megegyeznek a Crystal Super mellé adott darabokkal, és felül egy kéz körüli ívet, négy gombot, egy ravaszt, egy markológombot és oldalanként egy-egy hüvelykujjkart kapnak. Alul USB Type-C-n keresztül tölthetők, és elég átlagos csuklópántot is adnak hozzájuk, állítható mérettel. A felső ív miatt néhányszor össze is ütöttem a két kontrollert, ahogy ennél a kialakításnál szokás, de ez önmagában nem nagy gond. Ami viszont egy idő után fárasztó, az a követés.

Ernél a két kontroller és a headseten lévő négy követőkamera együttese miatt a követés ingadozó. Nem teszi játszhatatlanná, de pontosságban és mozgáskezelésben a régebbi VR-headseteket juttatja eszembe.

A gond leginkább az emberi mozgás szélsőségeinél jelentkezik, vagyis amikor a kezemet a fejem fölé, illetve a derekam alá próbálom mozgatni. A Blade and Sorceryben egy sziklán felmászni mentális állóképességi gyakorlat lett, mert a kezeim gyakran beragadtak vagy nem reagáltak rendesen, remegtek, lötyögtek ide-oda, miközben próbáltam felfelé kapaszkodni, majd újra meg újra visszacsúsztam a lejtőn, mint Bennett Foddy. Bizonyos értelemben elég életszerű, mert a saját szédülésem is hasonló rángást okozna a valóságban, VR-élményként viszont rendkívül frusztráló.

A Dream Air más VR-játékokban is nehezen boldogul, amikor a csípő környékén elhelyezett tokok felé kell nyúlni. Úgy tűnik, minden olyan mozdulat, ahol a kontrollereket közel kell vinni a testedhez, hátrányba hozza a követést. Jelen állás szerint én inkább a Quest 3-at választanám minden olyan játékhoz, ahol a vezérlésnek bármilyen fokú pontosságot kellene mutatnia.

Erre jó példa, hogy az Eleven Table Tennisben már régóta azon dolgozom, hogy legyőzzek egy macskát. Az AI ellenfelem, egy macska, amely üres tekintettel néz rám, miközben lézerpontos szervákat ad és visszaüt, csak a második nehézségi szinten van, mégsem tudtam még legyőzni. Ebben a Dream Air sem segített. Alig tudok vele szerválni, mert vagy nem sikerül pontosan feldobnom a labdát az adogatás kezdetéhez, vagy nem tudom kontrollált sebességgel visszaütni. A Dream Air kontrollerei egyszerűen nem érzik elég pontosan a sebességet és a tehetetlenséget. Ezzel szemben a Quest 3-ban már tudok szerválni, és ténylegesen meg is tudok küzdeni a fennhéjázó macskával - bár legyőzni még nem tudom.

A szobaméretű játéktér határait is szinte minden alkalommal újra be kell állítani, amikor leteszed vagy újra felveszed a Dream Airt. Úgy tűnik, ha egyszer leteszed a földre, hajlamos „elveszíteni” a helyét a valós térben, és bár az új kalibrálás folyamata egészen gördülékeny, igazi bosszúság, hogy ezt újra és újra meg kell csinálni játék közben.

Ideális esetben a Pimax Dream Airt egy szimulátoros riggel használnád, így sokat csökkenthetnél a gyenge követés miatti macerán. Az elmúlt héten néhány VR-es autószimulátort is megpróbáltam játszani, és közben újra és újra eszembe jutott, mennyire bonyolult és zavaros tud lenni, amikor a kormányt, a pedálokat és a váltót is működésre kell bírni egy játékban, ráadásul VR mellett. Ez nem a Pimax hibája; inkább egy régóta fennálló gondnak tűnik több autós játék esetében is. A szimulátoros játékosok amúgy is jobban járhatnak egy szélesebb látómezőjű headsettel.

Pimax Dream Air - Ergonómia

A Dream Air dupla, állítható fejpántot kapott, de hiányzik róla a fejtetőn átmenő pánt, ami extra tartást adna. Normál esetben ezt nagy hiányosságnak mondanám, de egy ennyire könnyű VR-headsetnél ez nem igazán számít. Ez a cucc brutál kényelmes.

A Dream Air mindössze 280 grammot nyom. Ez a saját mérlegemen ennyi volt, úgy, hogy a kábel még rá volt kötve, de nem számoltam bele a teljes, 4 méteres kábel súlyát is. A Pimax 170 gramm alatti értéket ad meg kábel nélkül. Összehasonlítva a többi fejhallgatóval a mérlegen, egyértelmű, hogy semmi sem közelíti meg:

• Dream Air: 280 g
• Quest 3: 437 g
• Quest 3S: 454 g
• Crystal OLED: 848 g
• Crystal 50 PPD: 837 g
• Sony PS VR2: 499 g

Néhány VR-headset saját rendszerchippel is rendelkezik, és PC nélkül is futtat játékokat, de még a Pimax saját Crystal Super Micro-OLED modelljéhez képest is, amely ugyanazt az optikát használja, mint a Dream Air, döbbenetes a súlykülönbség.

Órákig tudom viselni a Dream Airt anélkül, hogy feszülne a fejem. A múlt héten tesztelt headsetek közül, beleértve a Quest 3-at, a 3S-t és más Pimax modelleket is, ez mozdul meg a legkevésbé az arcomon. A headset felső pereménél kicsit melegszik - pont ott, ahol a belső két ventilátor kifúvónyílásai vannak, úgyhogy ez nem meglepő -, de még órák után sem érzem annyira felmelegedettnek, hogy kényelmetlen legyen. A remek optikával és a magas binokuláris átfedéssel együtt ez az az egyetlen VR-headset, amelyet órákon át szemüveg nélkül is kényelmesen tudok viselni.

Viszont fontos tudni, hogy ebben a kompakt headsetben szemüveget nem lehet viselni. A dobozban viszont van keret arra az esetre, ha dioptriás lencsebetétet szeretnél vásárolni.

A kábel is jól kiegyensúlyozott. Végső soron minden vezetékes VR-headset kevésbé kényelmes, mint egy vezeték nélküli, de a legtöbbször kifejezetten előny, hogy nem kell az akkuidő miatt aggódni. Ebben az esetben legalább a Dream Air kétágú kábelmegoldása segít megakadályozni, hogy a vezeték az egyik oldalról húzza a headsetet. Ez egy egyszerű megoldás egy olyan problémára, amellyel sok VR-headset küzdött az évek során - ez pedig annak a jele, hogy a korábban kissé esetlen gyártó itt már a használhatóságot is kezdte komolyabban venni.

Egyetlen apró panaszom, hogy a pánt mindkét oldalon elég éles peremnél ér véget a hangszóróházhoz csatlakozva. Ez nem feltétlenül jelent gondot, mert a headsetet és a pántot úgy is lehet pozicionálni, hogy az éles rész ne érjen a fülhöz vagy a fejhez, de így valamennyire korlátozza a kényelmes használat tartományát. Ezt leszámítva a Dream Air nagyon kényelmes. Kiváló.

Pimax Dream Air - Szoftver

A Pimax Play az egyetlen központi alkalmazás, ahol a Dream Air funkcióit és beállításait kezelni lehet. Letisztult, egyszerű felületű program, kevés felesleges elemmel, és könnyű használni.

A Pimax Play beállításai között megtalálod a szokásos dolgokat: IPD-állítást, firmware-frissítéseket, valamint a kontrollerek és követők párosítását. De van itt több is, mint ami elsőre látszik. A Pimax elég komplett funkciócsomagot rejtett el az eszköz- és haladó beállítások alatt, és ezek kulcsfontosságúak a Dream Air teljes potenciáljának kihasználásához.

Az egyik fontos opció a render skála, amit a Pimax javaslata szerint érdemes lejjebb venni, hogy kisebb legyen a hardverterhelés. Egy élesítési szűrővel együtt így elég finoman be lehet lőni az egyensúlyt a teljesítmény és a képminőség között. Ha még így is gond van a teljesítménnyel, FSR és NIS (Nvidia Image Scaling) felskálázás is elérhető, hogy növeld a képkockaszámot; igaz, ezzel pont azt a tisztaságot rontod, amiért eleve sok pénzt fizetsz.

A Dynamic Foveated Rendering, vagyis a DFR is egy teljesítménynövelő megoldás, amit a Pimax Play és a Dream Air szemkövető funkciója is támogat. Van Quad Views támogatás is, de ennek hatásához az adott játéknak is támogatnia kell ezt a megoldást (különösen a DCS esetében). Végül ott a Center Rendering, amelynek három módja van: Quality, Balanced, Performance. A Pimax saját megfogalmazása szerint ez „csökkenti a látómező szélein a renderelési minőséget, miközben a középpontot nagy felbontáson tartja a teljesítmény megőrzéséhez”.

Bevallom, nem is vettem észre, hogy működik, amíg meg nem nyitottam a testHMD-t, és a látómezőm közepén nem tűnt fel egy jól elkülönülő kör, amelyen kívül a vonalak és a szöveg valamivel kevésbé voltak élesek.

Egy RTX 5080 mellett sikerült alacsonyabb render skálát, egy kevés élesítést és a Center Renderinget kombinálnom, így sima 72 Hz-es - és sok esetben 90 Hz-es - élményt kaptam minden játszott címben. Rengeteg a mozgástér, ami többféle PC-n is segíthet a teljesítményen, de egy jó élményhez minden esetben kőkeményen csúcskategóriás gép kell.

Bár a Pimax talán jobban is megmagyarázhatná az alkalmazásban, hogyan működnek ezek a beállítások, és mitől függenek. A VR még mindig néha esetlennek érződik, különösen a játékfüggő szemkövetés-támogatás miatt, és nekem tovább tartott megszokni az összes beállítást és azok működését, mint szerettem volna.

Pimax Dream Air - Ár-érték

A Dream Air ára kb. 727.400 Ft, illetve kb. 632.500 Ft. Egy ilyen árcímke nagyon magas elvárásokat állít a headset elé.

A Dream Air kínálja a legjobb vizuális élményt, amit valaha VR-ben kaptam. Ezt csak a Crystal Super Micro-OLED tudja megközelíteni ugyanazzal az optikával, de a Dream Air összességében kényelemben és illeszkedésben egyértelműen jobb. A Crystal Super masszív testét egy síszemüveg méretére tömörítették - a Dream Air egyszerre lenyűgöző és hasonló árszinten mozog.

A headset tényleg feszegeti a VR határait, és azt kell mondanom, hogy ez nekem bejön. A virtuális valóság néha kissé megtorpannak érződik, mintha évek óta ugyanazokkal a játékokkal és technológiákkal dolgozna, de a Dream Air részletessége, színvilága és tónusai sokat tesznek azért, hogy ezt az érzést lerombolják. Ez komolyan lenyűgöző technika, megfizethetetlenül magas áron - végső soron olyan áron, amit én magam sem tudnék kifizetni.

Aztán jön a követés. Ez a Dream Air egyik olyan pontja, ami közel sem érződik csúcskategóriásnak vagy kb. 727.400 Ft-ot megérőnek. Esetlen, régimódi, és ront az élményen. Ráadásul nem is kicsit, szerintem. Nem igazán az a helyzet, hogy egy kb. 189.500 Ft-os Quest 3-hoz kelljen nyúlnom ahhoz, hogy pontosabban játsszak vele, mint a fejemen lévő kb. 727.400 Ft-os headsettel, vagy hogy minden egyes alkalommal újra kelljen kalibrálnom a játéktér határait, amikor leveszem a headsetet. Ez nálam komoly probléma - ezen az árszinten ennél többet várok.

A Pimax Dream Air főleg azoknak a magyar VR-játékosoknak lehet érdekes, akik szimulátorokhoz és látványorientált PC-s VR-élményekhez keresnek csúcskategóriás headsetet.