A Frogwares The Sinking City 2-je PC-n jelent meg, és az első résznél jóval inkább a klasszikus túlélőhorror felé fordul, kevesebb nyomozással és több harccal. A teszt alapján a harcrendszer végre működik, a hangulat és a látvány erős, bár a kezdeti korlátozások és a kevésbé hangsúlyos dedukció nem mindenkinek tetszhetnek.
Van egy rész a The Sinking City 2 elején, amikor belépsz a víz alá került Miskatonic Egyetemre. Ahogy kibillentve egyensúlyozol a feldőlt polcok között, és átverekszed magad a vizes könyveken, megszólal a sziréna. Ez az utolsó figyelmeztetés azoknak, akik még megpróbálnak elmenekülni a halálra ítélt Arkham városából, utána már csak néhány elszánt lélek marad. Az egész olyan, mintha egy átmenetben lévő világba érkeznénk, és ez a sorozatra is igaz.
The Sinking City 2
- Fejlesztő: Frogwares
- Kiadó: Frogwares
- Platform: PC-n játszva
- Elérhetőség: Most megjelent itt, itt, valamint PC-re is (itt, itt és itt révén)
Fejlesztő: Frogwares
Kiadó: Frogwares
Platform: PC-n játszva
Elérhetőség: Most megjelent itt, itt, valamint PC-re is (itt, itt és itt révén)
A 2019-ben megjelent első The Sinking Cityben az ukrán Frogwares a nyomozós játékokból ismert gyökereire épített - a stúdiót talán a Sherlock Holmes-játékokról ismerik a legtöbben -, hogy egy kozmikus horrorral átitatott, lovecrafti történetet hozzon létre, erős nyílt világú nyomozással. A folytatás megtartja a hangulatos, az 1920-as években játszódó időszakot és az elárasztott metropoliszt, de innentől szinte minden megváltozik. Új főhősünk van, a természetfeletti ügyekkel foglalkozó Calvin Rafferty, és az események Oakmontból, Massachusettsből Arkhambe helyeződtek át. A változások azonban mélyebbre nyúlnak: ez a rész erősen visszavesz az eredeti deduktív, nyomozós jellegéből, és jóval nagyobb hangsúlyt ad a harcnak, vagyis határozottan a túlélőhorror felé fordul. Kockázatos húzás - főleg úgy, hogy a Frogwares korábban nem mindig tudta meggyőzően megoldani a harcrendszert -, de úgy hét óra után már egyértelműen kezdett megnyerni magának.
Nem mintha a The Sinking City 2 már az elején ne tudna hatni. Egyrészt egyszerűen gyönyörű. Már az első arkham-i látképnél levesz a lábadról - 1920-as évekbeli plakátok kusza hálója, szorosan egymás mellett álló barna homokkő házak, magasvasúti sínek, történelmi emlékművek és új-angliai tornyok alkotják a városképet -, és ugyanilyen erős látványt nyújt, csak sokkal nyirkosabb, lepusztultabb formában, amikor a kis csónakoddal végighajózol az elárasztott utcákon, és nézed, ahogy elúsznak melletted az épületek. Ez a világ tele van korhű részletekkel - vákuumcsöves rádiókkal, monumentális art deco előcsarnokokkal, csuklópántos motorháztetős autókkal és félig víz alatt álló villamoskocsikkal. És mivel egy olyan városban járunk, amelyet kozmikus erők szorítanak satuba, furcsább látványokra is jut hely.
Ez a hangulatos háttér ad keretet a The Sinking City 2 átalakított akciójának, amely egy Miskatonic Egyetemen tett látogatással indul, és egy ősi rítus keresésével, ami talán felébreszthetné Rafferty szerelmét örök álmaiból. Bár a csónakos részek eleinte azt sugallják, hogy visszatér az előző rész félig nyílt világú csatangolása, ez inkább csak szemfényvesztés, és hamar egy sokkal feszesebb, fókuszáltabb kalandba vált át. A nyitányban kissé döcögősen haladnak az események, ahogy Rafferty átvág Arkham elátkozott árhullámain, és lineáris útvonalon halad a következő akadályig, ahol aztán azonnal bekapcsol a klasszikus túlélőhorror, az összes ismerős kellékével együtt.
Szárazföldön árnyas belső terekben és esős kültéri helyszíneken kell portyáznod, miközben folyamatosan keresed a szokásos macguffinokat - biztosítékokat, fogaskerekeket, kulcsokat és kulcsszerű tárgyakat. Összeszedsz minden kéznél hagyott gyógyító- és lőszercsomagot, valamint az alapanyagokat, hogy magad készíts ilyeneket, bár a kraftolás itt kissé feleslegesnek hat. Időnként felvillan a sorozat nyomozós múltja is, amikor nyomokat gyűjtesz a fejtörők megoldásához - például ki kell találnod a jelképek helyes sorrendjét egy misztikus szerkezet aktiválásához, vagy rá kell jönnöd egy számkombinációra egy zárnál -, de ez mind könnyed anyag, és ritkán akad meg rajta az ember. Bár néhány nyom opcionális fejlesztésekre utal a korábbi területeken, ami lazít egy kicsit a merev, korai haladáson, a hangsúly egyértelműen az akción van.
A jó hír az, hogy a Frogwares ezúttal úgy tűnik, végre megtalálta a harc alapjait. A lövöldözésben nincs semmi forradalmi - az egyik gombbal célzottabbá teheted a lövést, egy másikkal tüzelhetsz, a földre került ellenfelekre rá lehet taposni, és ha elszabadul a pokol, egy kibillenő kitérés is rendelkezésedre áll -, de jól reagál. És bizony elszabadul a pokol. Arkham szörnyei - férgesszerű gazdatestek által életre keltett hullák, kapkodó, pókszerű borzalmak - ideges, kiszámíthatatlan teremtmények. Rád vetik magukat, aztán hirtelen elugranak a sarkok mögé, majd visszarohannak, vagy egyszerűen csak neked rontanak, ami miatt nehéz eltalálni a gyenge pontjaikat vagy bevinnie egy ledöntő térdlövést anélkül, hogy el ne használnád a lőszert.
És mivel most már teljesen túlélőhorror módban működik, a feszültséget a korlátozások építik fel. Kevés a hely az inventóriumban; szűkös a lőszer, a gyógyító tárgy és a kraftoláshoz szükséges nyersanyag is. Mellékes megjegyzés a fejlesztőknek: ha olyan játékot csináltok, ahol az életerődet egy óriási, pulzáló piros képernyőszegély jelzi, és közben a legtöbbször amúgy is kevés lesz az életed, kérlek adjátok meg a lehetőséget, hogy a beállításokban kikapcsoljam ezt az effektet. És sosem érzed igazán úgy, hogy minden helyzetre rendesen fel lennél készülve. Ez persze ismerős túlélőhorror-trükk, de a The Sinking City 2 talán kicsit túl szigorúan bénítja meg a játékost. Ehhez jönnek még egyéb furcsaságok - a kissé túl szűk terek, a jelzés nélkül érkező hátsó támadások -, és az elején van némi frusztráció, amíg rá nem érzel a harc furcsán ellenintuítív ritmusára.
Idővel azonban, ahogy megtanultam kevésbé fürgén, inkább makacs, kitartó módon közelíteni a harcokhoz, az egész elkezdett összeállni (ebben a bónuszok és a fegyverfejlesztések is segítenek), és más területeken is javulni kezdett a helyzet. A nyitó órák kissé szaggatott tempója fokozatosan eltűnik, ahogy a Frogwares nagyobb terekben kezd játszani - egy omladozó art deco szálloda már korán kiemelkedő pont, később pedig egy meglepetésszerű második felvonásbeli váltás a városból egy labirintusszerű kórházba sokkal inkább a felfedezésre helyezi a hangsúlyt. Ahogy a tempó lecsillapodik, a hangulat meglepően hatásos horrorba fordul át.
De még mielőtt a Frogwares igazán megtalálná a saját ritmusát, már bőven van mit csodálni a kidolgozottságában. Az útvonalak az elején ugyan viszonylag szűkek, de remekül visszaadják a rohanó húszas évek lepusztultságát, és váratlan módokon kanyarognak végig a városon: egy bárnál tett kitérő egy forgalomtól zsúfolt utcába és egy közeli tűzoltóállomásra torkollik; egy temetői ösvény átbújik a szomszédos nyomdába, majd egy víz alatt álló sikátorba zuhan, onnan egy tűzlépcsőre, végül a környező épületekbe vezet tovább. A finom világépítés - a jegyzetek, a környezeti jelenetek, sőt még az itemek ízleírásai is - melankolikus életet lehel Arkhambe, miközben a Frogwares apró pillanatképeket szór el azokról, akik elmentek, és azokról is, akik maradtak.
Bármennyire is végzetszerű The Sinking City 2 világa, végig érezhető benne egy kedvesen játékos hangulat. Az egyik korai jelenetben például egy égő épületen rohansz keresztül, és egy lyukhoz jutsz a falban, ahol egy pislákoló bárfelirat még megmaradt betűi mulatságosan a „RUN” szót villogják. Kicsivel később egy elhagyatott templomban egy ősi istennel és csuklyás híveivel való rövid összetűzés szórakoztatóan groteszk, kozmikus őrületbe hajló jelenet lesz - a Frogwares itt nagyon ráerősít a mitológia pulpabb, ponyvásabb oldalára -, és őszintén szólva nem tudok betelni a Weird Tales ihlette rádióadásokkal sem, amelyeket egy színész olvas fel, mintha David Lynch hangját idézné meg a túlvilágról.
Lehet, hogy eddig csak a felét játszottam végig, de már most nagyon átmeneti állapotban lévő játéknak érződik a The Sinking City 2. Egy változó világ és egy átalakuló sorozat képe rajzolódik ki - végül magabiztosabb ritmust talál, ahogy lerázza az első felvonás víz alatti múltjához kötődő szálakat, és teljesebben elkötelezi magát a túlélőhorror mellett, még ha hiányzik is az eredeti rész hangsúlyosabb nyomozós oldala. A Frogwares számára is egyfajta fordulópont ez. Néhány bizonytalan pillanat ellenére merész és magabiztos irányváltás a stúdiótól, és nagyon kíváncsi vagyok, hová visz majd ez az út - minket is -, ahogy egyre mélyebbre merészkedünk az ismeretlenbe.
A The Sinking City 2 főleg azoknak lehet érdekes a magyar játékosok körében, akik szeretik a hangulatos túlélőhorrorokat és PC-n keresnek Lovecraft-ihlette kalandot.
