Dr. Marcel Pflug évek alatt készített egy Game Boy-kazettára férő, kereshető Game Boy-múzeumot, amely a Nintendo klasszikus kézikonzoljának történetét, kiegészítőit, játékait és reklámjait gyűjti össze. A projekt ROM-ként is elérhető, és a Game Boy Printer, a link port, valamint a konzol hibáinak vizsgálatára is született belőle egy új eszköz, a GB Test Lab.
„Legyünk őszinték rögtön az elején: erre senki sem várt. A világnak sok mindenre van szüksége, de egy olyan Game Boy kazettára, amiben nincs játék, biztosan nem ez volt az első.” Így indul Dr. Marcel Pflug magyarázata az egyik legkülönlegesebb projektre, amivel mostanában találkoztam: egy Game Boy-múzeumra, ami nemcsak hogy a Game Boyról szól, hanem ténylegesen egy Game Boy kazettán működik.
„Én vezetem ezt a múzeumot, amely mindent összegyűjt a kis szürke gép körül” - írja Pflug a Game Boy Museum oldalán. „Egyszer pedig rám tört egy gondolat, amit nem tudtam elengedni, főleg azért, mert megnevettetett. Minden tárgy a gyűjteményben maga is múzeumi darab, akkor mi lenne, ha maga a múzeum is azzá válna? Egy kazetta, ami semmit sem játszik le, de beteszed egy valódi Game Boyba, és a gépet a saját világának kalauzává változtatja. Egy kiállítás a gyűjteményről, ami magában a gyűjteményben él.”
A Game Boy Museum eredeti weboldala valóságos tárháza a klasszikus Nintendo kézikonzollal kapcsolatos tudásnak és kiállításoknak. Van benne rengeteg Game Boy-termékfotó szépen rendszerezve; külön archívum a kiegészítőkről, egészen az olyan apróságokig, mint a kábelek; egy útmutató, amely végigköveti a Game Boy hardverének összes apró változását az idők során; és egy naplófelület, amely több száz cikket gyűjt össze a kézikonzolról. Röviden: ebből sok van.
Hiába ilyen átfogó azonban, online, modern gépeken és eszközökön böngészve mindezt összerakni viszonylag egyszerű. Egy 1989-ben megjelent készülékhez való kazettára zsúfolni ugyanezt egészen más feladat. Pflug projektjének tehát rögtön akadtak akadályai. A Game Boy, ahogy ő fogalmaz, „látványosan rossz e-könyv-olvasó”, mert mindössze 255 „blokkot” tud megjeleníteni a képernyőn. Ez nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen betű is több blokkot használ fel, a múzeum pedig alapvetően szövegközpontú. „Egy múzeumot Game Boyon olvasni végül is centiméterek játéka” - jegyzi meg Pflug.
Azt is szerette volna, hogy a múzeum QR-kódokat jelenítsen meg, hogy így irányítsa az embereket azokra a fotókra, amelyeket a Game Boyon nem tudott megmutatni. Úgy érezte, lenne valami „csendesen csodálatos” abban, ha egy 80-as évekbeli technika egy 2020-as évekbeli telefonnal kommunikálna. Csakhogy a QR-kódokat természetesen soha nem arra találták ki, hogy Game Boyon jelenjenek meg. Ahogy Pflug magyarázza, 1994-ben készültek, jóval a kézikonzol megjelenése után, „hogy alkatrészeket kövessenek nyomon egy japán autógyárban”. Ha kíváncsi vagy: ez a Toyota gyára volt.
Hasonló, egyedi megoldásokra volt szükség például ahhoz is, hogy megjelenjen róla egy kép a stáblistában, mert hát nem lehet csak úgy egy fotót átalakítani a Game Boy-képernyő tónusaira. „Az arcból egy halvány paca lesz, a szemekből két fekete lyuk, és véletlenül egy koponyát rajzoltál” - mondja Pflug, ami nekem elég vonzóan hangzik. Végül a kazetta kezdőképernyőjét is kézzel rajzolta meg, pixelről pixelre, ami rengeteg munkát jelentett - annyit, hogy hamar feladta azt az ötletét, hogy még egy teljes múzeumi termet is belepakoljon vitrinekkelel. És voltak napok, amikor semmi sem működött abból, amit kipróbált. „Épp ez a lényege annak, ha ilyen öreg hardverre építesz” - mondja. „Minden egyes képernyőért meg kell dolgozni.”
Végül, mint az e-mailes beszélgetésünkben elmondja, több évnyi barkácsolás kellett ahhoz, hogy végre sikerüljön: az egész archívumot egy valódi Game Boy kazettára szorította. A munkája egy ROM formájában is elérhető, amit ingyen le lehet tölteni, majd ha van hozzá eszközöd, saját kazettára is felírhatod. Tedd be egy Game Boyba, és kapsz egy kereshető archívumot mindenről, amit valaha tudni akartál a Nintendo első kézikonzoljáról. Kíváncsi vagy a belsejére vagy azokra a kiegészítőkre, amelyek megjelentek hozzá? És a játékokra, a merchre, sőt a reklámokra? A Game Boy Museum mindent lefed. Pflug szerint ez „egy rendes kis enciklopédia a Game Boy világáról, amit fejezetenként olvasol, akár egy puhakötéses könyvet”. Szerintem nagyon szép leírás, bár valójában inkább keménytáblás.
„Ez egy tisztelgés a gép előtt” - írja Pflug a leírásában. „És egy apró kísérlet arra, hogy ez a tudás ott maradjon, ahonnan eredetileg származik, magán a Game Boyon, hogy bármi is történjen a weboldalakkal, a szerverekkel és velem, a kis szürke tégla továbbra is el tudja mesélni a saját történetét.” Ez különösen beszédes gondolatnak tűnik 2026-ban, amikor a világ épp az AI-átalakítás, vagy talán AI-átvétel küszöbén áll, és amikor az ehhez hasonló projektek elvileg percek, nem évek alatt megvalósulhatnának.
Pflug nehezen tudja pontosan megmondani, mennyi időbe telt az egész, mert ahogy fogalmaz, „sok este és hétvége alatt állt össze az évek során”, hosszabb szünetekkel megszakítva. Hobbiként barkácsol, amikor ideje és kedve engedi: ez nem a főállása, és nem is az egyetlen projektje. Van egy elég fontos hangzású vállalati pozíciója, és szabadidejében egy ingyenes gitárportált is működtet Sticky Tunes néven. Emellett még a természetjárás is fontos neki, így ezek mind osztoznak az idején, és soha nincs belőle elég.
„Az igazság az, hogy a programozás és a pepecselés kikapcsol” - mondja. „Segít egy időre megfeledkezni a világról. És mivel - valljuk be - majdnem 40 éve senki sem várta azokat a konkrét megoldásokat, amiket én hajszolok, van ebben valami nagyon felszabadító: csak azért csinálom, mert kielégíti a kíváncsiságomat, és mert szeretném próbára tenni magam.” És valamit pusztán azért csinálni, mert örömöt okoz, mert jó érzés megcsinálni, legalábbis nekem nagyon is emberi válasznak tűnik az AI által generált eredményekkel szemben.
Pflug Game Boy-projektje büszkén emberinek hat az AI korszakában, amit én kifejezetten tisztelek, és ezt el is mondom neki. „Számomra a Game Boy nem csak egy kézikonzol” - magyarázza. „Egy egész generáció érzését hordozza, ahogy egy Walkman vagy egy bizonyos edzőcipő is hordozza azoknak, akik azon nőttek fel.”
Azóta már több hónap eltelt, mióta először felbukkant Pflug beszámolója a Game Boy-projektről, és kíváncsi voltam, hogyan fogadta a világ. „A reakció meglepett” - árulja el. „A legjobb értelemben.” Különösen jó érzés volt neki látni, hogy a projekt az angol nyelvű közönségen túl is elterjedt, egészen a Game Boy szülőhazájáig, Japánig. „Hogy épp a forrásnál is rezonált, az olyan volt, mint egy kis ajándék” - mondja.
A Game Boy Museum kazettás projektje mostanra gyakorlatilag elkészült, csak néhány apró finomhangolás maradt hátra, de a munka soha nem áll meg teljesen. Pflug legalább évente egyszer frissíteni tervezi a buildet, hogy lépést tartson a Game Boy Museum archívumával, „így a kis kazetta együtt nő a játékkal”. És ez még nem a Game Boyos kaland vége; bár a kazettás projekt lecsengett, az elkészítése közben tanultak egy újabb, ugyancsak meglepő dologhoz vezettek. Egy második kazettához: a GB Test Labhez.
„Ez a játék ellentéte” - magyarázza Pflug. „Beteszed egy Game Boyba, és magát a konzolt vizsgálja. Pontosan meg tudja mondani, melyik kazettafoglalat-érintkező vagy memóriabit hibás; meg tudja mérni, mennyire vannak elkopva a gombok; teszteli a nyomtatót és a link portot is. Az volt a cél, hogy valóban hasznos dolgot adjunk azoknak, akik ezeket a gépeket gyűjtik, felújítják és javítják.” Más szóval: olyan embereknek, mint ő.
Pflug azt mondja, a QR-kódokkal való küzdelem közben a Game Boy Printerről is rengeteget tanult, ezért most egy másik eszközön dolgozik, amelyből „rendes címkenyomtató” lesz. Miért? Nos, miért csinálna az ember bármit is? Hogy tanuljon, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal, akik ugyanazt csinálják, hogy tisztelegjen valami előtt, amit szeret. Hogy ember legyen. Hogy kíváncsi legyen.
A magyar retró- és Game Boy-rajongóknak azért érdekes, mert megmutatja, mire képes a klasszikus kézikonzol hardvere, és milyen kreatív projektek születhetnek hozzá.
