Shawn Layden Sony

A mozivásznakra és a TV-k képernyőire is jönnek a Sony játékok filmes átiratai

A Sony Interactive Entertainment komolyan gondolja, hogy a játékaikból filmsorozat és egész estés filmek készüljenek.

Shawn Layden Sony

A cég létrehozta a PlayStation Productions-t, mely a Sony játékok adaptációit varázsolja majd a mozivásznakra és a TV-k képernyőire.

A Worldwide Studios elnöke, Shawn Layden felügyeli majd a gyártási részleget, melynek vezetője Asad Qizilbash. Az értesülések szerint néhány új projekt gyártási folyamata már el is kezdődött.

Filmstúdiót nyilvánvalóan már nem kell keresni a Sonynak, hiszen van sajátja, és a cég reméli, hogy a két részleg egymást erősíti majd.

„Az elmúlt másfél-két évben sok időt töltöttünk el azzal, hogy megértsük az ipart, írókkal, rendezőkkel, producerekkel beszéljünk,” mondta Qizilbash. „Beszéltünk Lorenzo di Bonaventura filmproducerrel és Kevin Feige-dzsel is.”

Layden elmondta, hogy a csapata azt is vizsgálja, hogyan sikerült a Marvelnek a történelem legnagyobb filmes dobását végrehajtania. „Nagy álmunk, hogy a nyomdokaikba lépjünk, de egyelőre mindenképp merítünk mindabból, amit létrehoztak,” meséli Layden.

„25 év hosszú játékfejlesztés áll a hátunk mögött, amely 25 évnyi nagyszerű játékot, frencsájzt és történetet jelent. Úgy érezzük, hogy itt az idő egyéb média lehetőégek után kutatni, ami főleg a streamelést, mozit, vagy TV sorozatokat jelent,” tette hozzá Layden.

Bár a bejelentés nem tartalmaz egyetlen címet sem, Layden egyik nagy szenvedélye válik ezzel valóra, és reméli, ezek a projektek átsegítik majd a rajongókat azokon az időkön, melyek alatt új játékokra, vagy kedvenceik új részeire várnak.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük