Friss
A Corsair blush pink változatban is kiadja a Frame 4000D és 3500X házaitAz ESGAMING ZERO MAX ferde alsó légbeömlővel a videokártya hűtésére fókuszálA Halo: Campaign Evolved ingyenes frissítéssel kapja meg a Firefight módot még ezen a télenHa elsőre kimaradt valami a The Blood of Dawnwalkerben, jó hírünk van: jövő héten jön a New Game+2D-ből 3D-be, majd vissza 2D-be - visszatér az eredeti platformklasszikus, a Super Meat Boy, egy csinos remasterrel, új pályákkal és rengeteg régi fűrésszelGratulálunk mindenkinek, aki élvezi, ha random NPC-ket lőhet: a GTA 6 empátiára ösztönző megoldásokat ígér8BitDo Ultimate 3E vezeték nélküli kontroller tesztA Keychron V6 Ultra Hybrid véget vet a mágneses és mechanikus billentyűzetek vitájának: kompromisszumok nélkül tudja mindkettőt, sőt még mágneses taktilis kapcsolót is kínál
Friss
A Corsair blush pink változatban is kiadja a Frame 4000D és 3500X házaitAz ESGAMING ZERO MAX ferde alsó légbeömlővel a videokártya hűtésére fókuszálA Halo: Campaign Evolved ingyenes frissítéssel kapja meg a Firefight módot még ezen a télenHa elsőre kimaradt valami a The Blood of Dawnwalkerben, jó hírünk van: jövő héten jön a New Game+2D-ből 3D-be, majd vissza 2D-be - visszatér az eredeti platformklasszikus, a Super Meat Boy, egy csinos remasterrel, új pályákkal és rengeteg régi fűrésszelGratulálunk mindenkinek, aki élvezi, ha random NPC-ket lőhet: a GTA 6 empátiára ösztönző megoldásokat ígér8BitDo Ultimate 3E vezeték nélküli kontroller tesztA Keychron V6 Ultra Hybrid véget vet a mágneses és mechanikus billentyűzetek vitájának: kompromisszumok nélkül tudja mindkettőt, sőt még mágneses taktilis kapcsolót is kínál
Phantom Blade Zero teszt
Játékteszt Akció

Phantom Blade Zero teszt

A Phantom Blade Zero látványban és harcrendszerben is kiemelkedő, és 50 órán át is végig frissnek érződik. A történet kusza, néhány technikai hiba pedig zavaró, de az akció szinte végig lehengerlő.

9.3/ 10 · pontszámok ↓
Megosztás

A Phantom Blade Zero egyjátékos akciójáték, amelyben a gyors, pontos harc és a főellenségcsaták a főszereplők. Ötven óra után is friss marad, bár a kusza történet, az időnkénti teljesítménygondok és a láthatatlan akadályok néha megakasztják az élményt.

Phantom Blade Zero teszt

A Phantom Blade Zero évekig szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, különösen úgy, hogy egy elsősorban mobiljátékairól ismert stúdió készíti. Éppen ezért komoly dicséret, hogy ötvenórányi kungfu után is pontosan olyan jó játszani vele, amilyen jól néz ki. Ebben a lendületes, gördülékeny akciójátékban az utóbbi idők egyik legjobb, legpontosabban hangolt harcrendszere dolgozik, a gyönyörű pályákon rengeteg titok és mellékküldetés vár, az összecsapások pedig tele vannak emlékezetesen látványos pillanatokkal. A kusza történet és az időnkénti teljesítményproblémák nem mindig érnek fel a remek akcióhoz, de szinte minden más a helyén van: alig akadt olyan pillanat, amikor ne élveztem volna, hogy utat vágok magamnak a Wulin harcosai között.

A Phantom Blade Zero olyan, mintha egyenesen egy wuxia-eposzból lépett volna elő. Egy rejtélyes múltú, félelmetesen képzett harcművészt, Soult irányítod, akinek mindössze 66 napja maradt arra, hogy bosszút álljon. Utad a Phantom World romjain vezet keresztül, ahol mindenféle szörnyetegekkel és veszedelmes ellenfelekkel kell megküzdened. A történet azonban nem tartozik a játék erősségei közé. A fejlesztők túlságosan sok mindent próbáltak belesűríteni: misztikus szakkifejezések tömkelegét, tucatnyi szereplőt és egy indokolatlanul bonyolult időrendet, amelyek közül végül meglepően kevésnek van valódi jelentősége. Már az első néhány órában annyit ugrál a cselekmény a jelen, a hónapokkal korábbi és az évekkel ezelőtti események között, hogy mire eljutottam az első igazi főellenségig, már teljesen belefáradtam a magyarázatokba. Szerencsére útközben így is megismerhetünk néhány emlékezetes karaktert, mindenekelőtt a rendíthetetlen Soult. Nekik köszönhetően többnyire azt is megbocsátottam a játéknak, hogy időnként felesleges visszaemlékezésekkel és végeláthatatlan magyarázatokkal lassítja a történetet.

A játékidő nagy részét úgyis a világ felfedezése és a kisebb-nagyobb ellenfelekkel vívott összecsapások teszik ki. Egyértelmű, hogy a Phantom Blade Zero elsősorban ezekre a pillanatokra épít, és milyen jól teszi! Néhány perc alatt természetessé válik a pontos hárítás és a kitérés, a fegyverek, a kombók, a különleges képességek és a fejlesztések rendszere pedig kellő fokozatossággal tárul fel előtted. Bár elsőre összetettnek tűnhet, hamar ráérzel a működésére, mintha csak rád szabták volna az egészet. Az ilyen játékoknál különösen kényes vagyok a harcok ritmusára és az összecsapások fizikai érzetére, ezért rögtön magával ragadott, hogy a Phantom Blade Zero már az első pillanattól olyan érzést keltett bennem, mintha egy régi kedvenccel találkoznék újra. Ezt a fajta összhatást nehéz pontosan megfogalmazni, még nehezebb pedig igazán jól eltalálni.

Még ennél is lenyűgözőbb, hogy a harcrendszer nemcsak az első percekben működik remekül: a játék több tucat fegyvert kínál, amelyek mindegyike saját mozdulatsorokkal és harcstílussal rendelkezik. Nem pusztán arra ösztönöz, hogy időnként fegyvert válts, hanem a rendszer működése miatt erre szükséged is lesz. Az éppen használt közelharci fegyver lecserélésével ugyanis egyetlen gombnyomással visszatöltheted a tartásmérődet. Mivel számos ellenfél, különösen a főellenségek, néhány jól irányzott támadással képesek teljesen lemeríteni ezt a mérőt, folyamatosan váltogatnod kell a fegyvereid között. Ehhez persze többféle mozdulatsort és különleges képességet is észben kell tartanod.

Szerencsére a Phantom Blade Zero rendkívül rugalmasan kezeli a fejlesztéseket: a fegyverekre elköltött pontokat könnyedén visszaveheted, majd másképp oszthatod el. Így semmi sem kényszerít arra, hogy egyetlen jól bevált felszereléshez ragaszkodj. Különösen azért nem, mert a játék gyakran éppen egy új terület vagy egy főellenség előtt kínál fel olyan fegyvert, amely az adott helyzetben kifejezetten hasznosnak bizonyul. Egyszer például alig néhány méterre találtam egy vízsugarat kilövő fegyvert attól a szakasztól, amely egy tűzalapú főellenséghez vezetett. Ennél egyértelműbb célzást nehéz lenne adni.

A fegyvereken túl számos más eszközt is megszerezhetsz, köztük kapaszkodóhorgot és íjat. Ezeknek a harcban és a felfedezés során egyaránt hasznát veszed: egyes helyekre csak a segítségükkel juthatsz el, máskor pedig az utadat elzáró akadályokat törheted át velük. Emellett különféle ékszereket is találsz, amelyek érdekes bónuszokat biztosítanak, például jelentősen növelik a sebzésedet, amíg teljes az életerőd. A képességfán olyan fejlesztéseket oldhatsz fel, mint a levegőben végrehajtható kitérés vagy a magaddal vihető gyógyító tárgyak számának növelése. Meglepően sokféleképpen alakíthatod a harcmodorodat, és szabadon kísérletezhetsz azzal, milyen képességekkel és felszereléssel szeretnéd felvenni a küzdelmet a Wulin harcosaként. Emiatt jóval több időt töltöttem a fegyverek kipróbálásával és a felszerelésem átalakításával, mint általában az ilyen játékokban. Már csak a különféle kivégzési animációk miatt is érdemes mindegyik fegyvert kipróbálni: a gyengébb ellenfelek likvidálása önmagában is látványos szórakozás.

A Phantom Blade Zero nyolc különböző térképe bőven ad lehetőséget mindennek a kipróbálására. Mindegyik területen ellenfelek várnak rád, mellékküldetéseket teljesíthetsz, ládákat fosztogathatsz, és rejtett helyszíneket fedezhetsz fel. Ráadásul meglepően sok mindenről lemaradhatsz, ha nem figyelsz eléggé. Még egy különösen emlékezetes küldetéssorozat is teljesen kimaradhat a végigjátszásodból, amelyben maga Donnie Yen tanít harcolni egy titokzatos, aranymaszkos férfi szerepében. Ez a mellékszál a játék egyik legjobb része.

A mellékküldetések többsége ugyan nem túl összetett: általában el kell menned valahová, össze kell gyűjtened néhány tárgyat, és máris tiéd a jutalom. Ennek ellenére bőven adnak okot arra, hogy alaposan bejárd a környéket, én pedig örömmel vetettem bele magam a felfedezésbe. Különösen tetszett, hogy a Phantom Blade Zero sok más modern akciójátékkal ellentétben nem árasztja el a képernyőt jelölőkkel, amelyek minden lépésnél megmondják, merre menj és mit csinálj. Ehelyett kézzel rajzolt térképeket használ, amelyek csak hozzávetőlegesen mutatják meg a helyzetedet és a fontosabb helyszínek elhelyezkedését. A többit neked kell kiderítened, így a felfedezés valóban a kaland részévé válik.

Ha valami rendszeresen kizökkentett a kalandból, az a Phantom Blade Zero meglehetősen komoly ütközési és pályageometriai hibái sora volt. Soul újra meg újra beleakad a környezetébe, és még egy apró akadály is képes megállítani. Ez különösen nevetséges annak fényében, hogy a fickó képes több mint tizenkét méter magasra felugrani, miközben egymás után hajt végre tizenkilenc hátraszaltót. A pályákon ráadásul rengeteg a láthatatlan fal és határ, ami időnként kifejezetten bosszantóvá teszi a felfedezést. A platformrészeknél például előfordul, hogy megpróbálsz feljutni egy peremre, ám egy láthatatlan akadály megállít, te pedig egyenesen a mélybe zuhansz.

A végigjátszás során közel kétszázszor haltam meg, és ezeknek nagyjából a felét nem az ellenfelek, hanem a környezet okozta. Vagy beleestem egy gödörbe, vagy beszorultam valahová, ahonnan csak úgy tudtam kiszabadulni, ha megvártam a halálomat, vagy újratöltöttem a mentést. Egyszer például közel húsz percnyi előrehaladást veszítettem, mert a magát harcművészeti mesternek képzelő hősömet egyszerűen nem engedték ki a bokrok. És nem csak Soul jár így: az ellenfelek is rendszeresen beleakadnak a tereptárgyakba, ami különösen kínossá teszi azokat a harcokat, amelyekben ez megtörténik.

Mindezek ellenére a Phantom Blade Zero legnagyobb erőssége az a különleges varázslat, amellyel újra és újra elhiteti veled, hogy te vagy az egyetlen ember a világon, aki elég vagány ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal állja a félisteni szörnyetegek kardcsapásait. A közelharcok ritmusa szinte tökéletesen kidolgozott. Az ellenfelek támadásai éppen annyira kiszámíthatók, hogy legyen időd reagálni, a háttérben megszólaló zene pedig finoman ráerősít erre az ütemre. Szinte előre érzed, mi következik a következő pillanatban.

Amint ráhangolódtam erre a ritmusra, azon kaptam magam, hogy már azelőtt megsejtem az ellenfelek következő mozdulatát, hogy tudatosan felfognám, mi történik. Így olyan villámgyors támadásokat is sikerült tökéletesen hárítanom, amelyekkel korábban még soha nem találkoztam. Ez nem valamiféle rendkívüli reakcióidőnek vagy különleges játékosi képességnek köszönhető. Sokkal inkább azt bizonyítja, milyen elképesztően jól hangolták össze a harcrendszer egyes elemeit. Ez egyértelműen a Phantom Blade Zero legnagyobb erőssége, és a játék az első összecsapástól az utolsóig újra meg újra elhitette velem, hogy valóban én vagyok a harcművészetek legyőzhetetlen mestere.

Különösen nagyra értékelem azt is, ahogyan a játék a nehézséget kezeli. Megtalálja az arany középutat: soha nem válik indokolatlanul kegyetlenné, de egy pillanatra sem engedi, hogy megfeledkezz a rád leselkedő veszélyekről. Mivel szeretem az ilyen játékok jelentette kihívást, a Phantom Blade Zerót a legnehezebb fokozaton játszottam végig. Ennek ellenére a legtöbb komolyabb főellenséget két-három próbálkozásból sikerült legyőznöm, néhányat pedig már elsőre is elintéztem. És ez egyáltalán nem zavart.

Így ugyanis ritkán kellett annyiszor megküzdenem ugyanazzal a főellenséggel, hogy kívülről megtanuljam minden mozdulatát. Felszabadító érzés volt, hogy ezúttal nem nekem kellett rettegnem az ellenfeleimtől, hanem ők tartottak tőlem. Elég különleges pillanat, amikor belépsz egy terembe, meglátsz egy háromméteres, kigyúrt harcost, aki fenyegetően forgatja a kardját, és az első gondolatod nem az, hogy ebből hogyan fogsz élve kikerülni, hanem az, hogy: „Hű, ennek a fickónak aztán nincs sok esélye ellenem!”

A jól eltalált nehézségi szinthez az is hozzájárul, hogy a játék nem kényszerít arra, hogy újra és újra végigküzdd a főellenségek már teljesített fázisait. Ha sikerül legyőznöd az ellenfelet az első szakaszban, de a következőben elbuksz, mert az addig is veszedelmes harcos még erősebbé és kiszámíthatatlanabbá válik, a következő próbálkozásnál már a második fázistól folytathatod a küzdelmet.

Mindig is bosszantott, amikor egy többfázisú főellenség első szakaszát tucatszor kellett újrajátszanom csak azért, hogy ismét esélyem legyen a nehezebb részre. Az ilyen megoldások annyira el tudják venni a kedvemet a játéktól, hogy manapság már eleve fenntartásokkal fogadom a többfázisú főellenségharcokat. A Phantom Blade Zero azonban egyszerűen megszünteti ezt a problémát, és ezzel rengeteg felesleges bosszúságtól kímél meg.

Ez a megközelítés a harcok megtervezésében is nagyobb szabadságot biztosít a fejlesztőknek. Olyan támadásokat is bátran bevethetnek, amelyek egyetlen találattal végeznek veled. Alapesetben kifejezetten idegesítenek az ilyen, azonnali halált okozó trükkök, de mivel a Phantom Blade Zero szinte soha nem vetett vissza annyira a kudarc után, hogy az komoly bosszúságot okozzon, ezeket is sokkal könnyebben megbocsátottam neki.

Végül is, ha egy hatalmas lándzsára tűznek, aztán felgyújtanak, majd teljes erőből a földhöz csapnak, aligha meglepő, ha nem éledsz túl. Az ilyen támadásnak tényleg halálosnak kell lennie. És éppen ez a Phantom Blade Zero egyik nagy erénye: képes az efféle brutális pillanatokat is izgalmassá tenni ahelyett, hogy egyszerűen csak felbosszantana velük.

Az is lenyűgöző, hogy az ötvenórás végigjátszásom során, mire elértem a stáblistáig, és tucatnyi főellenséggel, valamint számtalan más veszélyes ellenféllel megküzdöttem, a játék még mindig képes volt meglepni az újabb és újabb kreatív ellenfelekkel. Persze itt is akad néhány nagydarab fickó hatalmas fejszével, illetve olyan kardforgató, akiről megesküdnél, hogy már legalább egyszer összecsaptál vele. Ezek azonban inkább kivételek, mintsem a szabály.

Az egyik pillanatban például oroszlántáncos maszkot viseltem, rudakon ugráltam, és salátákat gyűjtöttem, hogy felturbózzam a tűzrobbanást okozó képességemet. Máskor olyan harcosok egész csapatával kellett szembenéznem, akik egyetlen összeszokott egységként mozogtak, és elképesztően összetett támadássorozatokkal próbáltak leteríteni. Ilyenkor a legnagyobb veszélyt szinte az jelentette, hogy annyira nevettem az egészen, hogy közben megfeledkeztem a védekezésről.

A főellenségek következetesen ötletesek, emlékezetesek és kellően változatosak ahhoz, hogy egyszerűen ne akarj lemaradni egyikükről sem. Ezért aztán nem elégedtem meg azzal, hogy pusztán végigvigyem a történetet: az első végigjátszásom során igyekeztem minden eldugott összecsapást és titkos főellenséget felkutatni, nehogy bármiről lemaradjak.

Amikor valamivel több mint egy hónappal ezelőtt először kipróbáltam a Phantom Blade Zerót, az egyik legnagyobb kérdés az volt, mennyire lesz stabil a játék teljesítménye. Szerencsére a tesztelésre kapott változat ezen a téren már sokkal jobban teljesített. A képfrissítés egyenletesebb volt, és harc közben is csak néhány alkalommal tapasztaltam technikai problémákat.

Akadt azonban egy pálya, ahol kifejezetten rosszul futott a játék, különösen egy olyan szakaszon, ahol valami láthatóan nem működött megfelelően. Ez olyasminek tűnik, amit viszonylag könnyen be lehet azonosítani és ki lehet javítani, ezért meglepne, ha a megjelenésre vagy nem sokkal utána nem érkezne rá javítás. Ettől függetlenül érdemes megemlíteni a problémát, mert könnyen lehet, hogy a tesztelt változatban még más, kevésbé feltűnő technikai hibák is maradtak.

Verdikt

A Phantom Blade Zero az utóbbi idők egyik legjobb akciójátéka, a harcrendszere pedig ötven óra alatt egyszer sem vált unalmassá. Különleges, karakteres világban játszódik, amelyben öröm volt időt tölteni, pedig ott minden és mindenki az életemre tört. Az árulásról és bosszúról szóló történet többnyire háttérbe szorul, a láthatatlan falak és a technikai hibák pedig időnként bosszantóak, de a játékidő túlnyomó részében ez a lenyűgöző, kiválóan hangolt kaland egyszerűen fantasztikus.

A Phantom Blade Zero elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik a látványos, kihívást jelentő akciójátékokat, és egy igazán jól eltalált harcrendszerért cserébe elnézik a kusza történetet.

Pozitívumok

  • Kiváló, precíz és nagyon jól hangolt harcrendszer
  • Rendkívül emlékezetes főellenségcsaták
  • Sok fegyver és változatos mozgáskészletek
  • Rengeteg titok, mellékküldetés és felfedeznivaló
  • Gyönyörű, egyedi világ

Negatívumok

  • Kusza, túlmagyarázott történet
  • Időnkénti teljesítményproblémák
  • Láthatatlan falak és geometriai hibák
  • Néha a pályákba vagy tárgyakba ragadhat a karakter
Verdikt

A Phantom Blade Zero az utóbbi idő egyik legerősebb akciójátéka, amely a harcrendszerével és a főellenségeivel kiemelkedik a mezőnyből. A történet kusza, és akad néhány technikai hiba, de az élmény túlnyomórészt lehengerlő.

9.3/ 10 · Kivételes

Gyakori kérdések

A játék egy akciójáték, amelyben a közelharc, a hárítás és a kitérés kapja a főszerepet.

A legnagyobb erőssége a rendkívül jól hangolt harcrendszer, a változatos fegyverek és az emlékezetes főellenségcsaták.

A tesztelt végigjátszás nagyjából 50 órát vett igénybe.

A történet néha túlbonyolított, időnként előfordulnak teljesítménygondok, és a láthatatlan akadályok meg a geometriai hibák is zavaróak lehetnek.