The Medium játékteszt

Közeleg az év ijesztgetős időszaka, az ősz, úgyhogy PS5-ön gyorsan ki is próbáltuk a The Mediumot, hogy hangulatba jöjjünk.

A játékban Mariannet irányítjuk, aki nemrég vesztette el apját. Miközben végső búcsút vesz tőle, megcsörren a telefon. Egy ismeretlen arra kéri, látogasson el a Niwa Resortba egy visszatérő álmára hivatkozva. Ki lehet ez az alak, és honnan ismeri? Továbbá honnan tud az álmáról? Marianne elhatározza, hogy utánajár. Kalandunkat rögzített kamerából mutatto, harmadik személyű nézetben élhetjük át. Utunk lineáris rendszer szerint lett kialakítva, mely során számos olyan tárgyba - feljegyzésekbe, iratokba - botlunk, amikből a történet további elemeit tudhatjuk meg. Ezt a linearitást csak az elég hosszú átvezető jelenetek törik meg néha. Ja, amúgy Mariannenak van egy fura képessége is: ő bizony egy medium. E képesség segítségével képes a másik síkon létező holtakkal kommunikálni. A látnoki képességünk nem mindig aktív, de néha a játék megfelezi a képernyőt, melynek egyik felén a sima világot, míg a másikon a másik síkot látjuk. Ez az egyik egész ötletes mechanika a játékban. Ilyenkor Marianne-nek mindkét síkon kell valamit tennie, hogy továbbjussunk a játékban. Egy másik ötletes, de elég rosszul kivitelezett mechanika a játékban, a fejtörők. Sajnos ezekben nem csak, hogy a fejünket nem töri semmi bonyolult, de úgy egyáltalán az agyunkat sem nagyon kell használni. Csak mindent vegyünk fel, amibe belebotlunk, és használjuk őket. Puzzle megoldva. Mivel a játék lineáris, ezért viszonylag kötött sok tekintetben. Az egyik ilyen, hogy nem nevezhetjük intenzív túlélő horrornak. Inkább egy amolyan horror elemekkel tüzdelt kalandtúra. Persze azért a linearitásnak is vannak mértékei. A The Medium NAGY mértékben lineáris - konkrétan követed az előtted fekvő utat és semmi mást nem kell tenned. Így nem sok kalandozásra lesz alkalmunk, és egyetlen dolog viheti tovább a játékost, a történet. A történet elég közepes, és tapasztalt játékosoknak, vagy filmkedvelőknek kiszámítható is. A párbeszédek sem sokat segítenek a történetmesélésen. Ezek elég erőltetettek és fantáziátlanok, de legalább előreviszik a történet menetét. Van szinkron is, ami egész jó lett, azzal nincs is baj, a szóhasználattal annál inkább. Szóval a történet olyan, ami valakit vagy megfog, vagy nem. Én utóbbi csoportba tartozok, úgyhogy a játék egyéb elemeire kellene hagyatkoznom, hogy azok szórakoztassanak, bűvöljenek el. Nehéz helyzetben voltam a végigjátszás során, mert nem sok ilyen pillanat volt. A fejtörőkben semmi kihívás nincs, utunk teljesen lineáris, a párbeszédek nem túl erősek, a történet pedig olyan, amilyen. Az osztott képernyős mechanika viszont mindig tetszett, és a történet olyan véget ér, ami miatt talán van esély folytatásra is. Kicsit olyan érzésem van, mintha nagyon biztonsági játékosra fogták volna a megvalósítást, hogy mindenki értse a történetet, mindenki át tudjon jutni az akadályokon, és mindenki végig tudja játszani, könnyedén. Ez a mindenkinek kedvezünk hozzállás sajnos könnyen átcsaphat a senkinek se kedvezünk kimenetellel - én úgy gondolom, a The Mediummal most ez történt. A horror elem egyébként ott húzódik végig a háttérben, a látvány és a környezet is eléggé eltalált, kidolgozott és szép. A DualSense azért itt is eléggé megdobja a hangulatot. Ezzel egyelőre nehéz melléfogni, és tényleg a PS5 egyik legnagyobb húzása. A túlvilág hangjai átszűrödnek a kontroller kis hangszóróján, a ravaszok pedig ellenállást fejtenek ki bizonyos tevékenységekkor. A touchpadot én még mindig nem érzem használhatónak, de amúgy tudjuk vele forgatni a nálunk levő tárgyakat. A The Medium nem lett rossz játék, csak végig az volt az érzésem, hogy sokkal több van benne, és nem sikerült a tálalás.