A Crimson Desert a Charting the Unknown DLC-ben végre a történetmesélésével villant igazán

A munka egyik jó oldala, hogy néha a hétvégét is „munkával” tölthetjük, és nekivághatunk annak az új tartalomcsomagnak, amit a játékvilág éppen elénk rak. Ez többnyire kifejezetten kellemes elfoglaltság, és ez most is így van a Charting the Unknown esetében, vagyis a Crimson Desert új DLC-kiterjesztésénél.

Persze egy hétvége nem elég arra, hogy mindent lássunk és kipróbáljunk egy ekkora és ilyen léptékű bővítményből, főleg egy már eleve hatalmas világban, mint Pywel. Arra azonban elég volt, hogy megnézzük, mivel bővül Kliff, Damiane és Oongka története, vagyis annak a három főszereplőnek az íve, akiknek a sztorija nagyon jól illeszkedik a kiegészítő témájához.

Elégedettek vagyunk ezekkel az új fejezetekkel, még ha van is néhány pont, ahol lehetne még csiszolni rajtuk. Most azt nézzük meg, mi működik jól, mi kevésbé, és hogyan viszik tovább ez a három történetszál az összképet úgy, hogy közben lezárásként is megállják a helyüket. Vágjunk bele!

Fókuszáltabb megközelítés

Érdemes előre szólni, hogy itt kisebb spoilerekre számíthatsz, de a fontos részleteket szándékosan kihagytuk, hogy ne rontsák el a három történet élményét. Ennek fényében nézzük végig őket külön-külön.

Mindegyik Greymane-ág esetében, legyen szó bármelyikről, rögtön feltűnik, hogy az adott karakter végig középpontban marad. Ez már önmagában előrelépés az alapjátékhoz képest, ahol Kliff gyakran a történet fókuszába került, a másik két főszereplő karakterívének rovására.

Jó látni, hogy Damiane és Oongka is megkapják a maguk lezárását, és ezekből kiderül, mivel foglalkoztak azóta, hogy utoljára segítettek békét teremteni Pywelben, és rövid úton véget vetettek Caliburn fondorlatainak. Ebben sokat segít a tempó és a küldetésdizájn is: egyik eseményből sodor a másikba, de mindig van elég indok arra, miért tartasz tovább, és a célban is akad elég érdekes felfedeznivaló.

Vegyük például Damiane történetét. Már az első pillanattól kezdve érezhető a feszültség, és spoilerek nélkül nehéz részletekbe menni, de egy visszatérő karakter rejtélyes eltűnése, aki az alapjáték eseményei miatt különösen közel áll hozzá, tökéletes kiindulópontot ad ahhoz, hogy egy új fenyegetés nyomába eredjen Demenissben. A tét magas, a helyzet pedig nagyon jól illeszkedik ahhoz, amit már eddig is tudtunk a motivációiról és a régióról, miközben a történetvezetés és az írás is bírja azt a terhet, amit a magas elvárások jelentenek.

De mit tudnak maguk a történetek? Vajon az itt kapott fordulatok olyan lezárást adnak, amilyenre szükség volt egy olyan szálhoz, amely korábban az alapjáték egyik gyengébb pontjának számított? Van jó hírünk.

Kliff új útja

A találóan elnevezett Beyond the Margins című küldetésben Kliff története nagyon szó szerint veszi a Charting the Unknown címet. Ugyanezt a másik két szálról is el lehetne mondani, de Kliff ívében jelenik meg a legerősebben a kiegészítő alapgondolata. Mit tud még hozzátenni Pywelhez egy Greymane, aki már elérte azt, amiért az első palotába indult, egy olyan földön, ahol végre béke honol?

Mint kiderül, jóval többet, mint elsőre gondolnánk. Találkozol Sebastiannal, az elszánt térképésszel, majd vele tartasz, hogy utánajárjatok egy titokzatos új homokviharnak a Crimson Desert világában. Persze más érintettek is csatlakoznak a nyomozáshoz, és kifejezetten jól áll nekik ez a szerep a történetben.

Ugyanígy örömteli, hogy az egész ügy mögött álló ellenfelek sem maradnak érdektelenek. Egyelőre nem lőjük le, melyik frakció áll a zűrzavar mögött, de a történet nem sötét háttértörténetekkel vezeti fel őket, hanem azzal, hogy első kézből éled át a tetteik következményeit.

Témáját tekintve a homokvihar és a sivatag olyan helyszínre visz, amely ismerősnek tűnhet, de most már ott lebeg felette a veszély, hogy eltévedsz a homokban, és talán bele is futsz a legújabb fenyegetésbe. Kliff nemes jelleme pedig tökéletes indok arra, hogy segítsen, a távoli vidékekkel és az utánuk következő nemzedékek számára lefektetett alapokkal kapcsolatos gondolatai pedig tovább erősítik a szerepét mint elmélyült, befelé figyelő vezető.

Ez remekül működik, főleg azért, mert a történet olyan oldaláról szorongatja meg Kliffet, amilyen kihívással korábban nem igazán találkozott. Az ismeretlenbe indul, és közben saját magáról, valamint a motivációiról is többet tanul.

Oongka egy új arca

Könnyű lenne Oongkát pusztán a Greymane-ek izomemberének látni, hiába van éles taktikai érzéke és egy olyan erős személyisége, ami teljesen más, mint a nyers külseje alapján elsőre sejtenénk. Legalábbis ez volt a helyzet a Charting the Unknown előtt. Kiderül, hogy a férfi legalább annyira befelé figyelő alkat, mint Kliff, és eltökélt abban, hogy készen álljon arra, ami a Forged Resolve-ban ezután következik.

Lehet, hogy a motivációi elsőre kissé gyengének hatnak, de jól látszik, hogy ezek teremtik meg azt az ívet, amelyben Oongka ezúttal nem az erejére, hanem az eszére támaszkodik a megoldás keresésénél. Ez pedig remek lehetőség arra is, hogy az alapjáték történetéhez szépen visszakapcsoló elemeket kapjunk, miközben Oongka olyan oldalát is megmutatja, amely finoman megmagyarázza a harcmodorát.

Az alapjáték nem igazán segített megérteni, hogyan és miért építi be a különleges technológiát az arzenáljába, most viszont jó rálátást kapunk arra, mennyire vonzódik a mérnöki megoldásokhoz, és hogyan gyűjti össze azt a tudást, amire saját találmányaihoz szüksége van.

Oongkát tapasztalt harcosként ismerjük, de helytáll tudósként és feltalálóként is? Ezt már rád bízzuk eldönteni, de kifejezetten tetszett, ahogy a történet olyan irányba kényszeríti, amit a Fekete Medve támadása előtt talán maga sem vett volna számításba a Greymane-ek ellen. És ezzel el is érkeztünk az utolsó történethez, amit a legjobbra hagytunk.

Damiane felemelkedése

Demeniss gyakran olyan régiónak érződött, amelynek politikai intrikáit kicsit túl kevés figyelem érte a történetben. Szívesen láttunk volna többet az ottani nemesek és tisztviselők marakodásából és intrikáiból, mint amennyit az alapjáték udvari életéből felvillantottak. Nos, itt mindez végre előtérbe kerül Damiane legújabb fejezetében, és remekül szolgálja a karakterfejlődést is.

Caliburn ugyan már nincs jelen, de a tervei még mindig érződő hatása miatt Demeniss törékeny helyzetbe került. A nemesség most egy olyan jövőt próbál felépíteni, amelyben a régió stabilitását nem fenyegeti egy korrupt arisztokrácia szeszélye. Ez azonban könnyebb mondani, mint megcsinálni, és a visszatérő karakterek, valamint az új arcok mellett Damiane története kiválóan ad neki új szerepet abban a földben, amelyet annyira szeret.

Míg Kliff arról tanul többet, milyen erőfeszítés kell ahhoz, hogy utat építs a jövő felé azoknak, akiket védesz, Oongka pedig technológiával próbálja biztosítani ezt a jövőt, Damiane úgy találja meg a helyét, hogy ügyesen lavíroz egy politikai közegben, amelyet egykor ellene fordítottak, most viszont épp ezt használja fel arra, hogy jobb jövőt teremtsen Demeniss számára.

Az is sokat segít, hogy a Greymane-ek most már határozottan mellette állnak, nem pedig úgy tűnnek fel, mint az alapjáték kissé széttartó kísérlete a közös munkájuk bemutatására. Damiane száműzöttből társadalmi reformerré váló útja nagyon jól sikerült, és valószínűleg ez a kedvencünk a három közül.

Ezzel a hőseinket letudtuk, de mi a helyzet azokkal, akikkel szembe kell nézniük?

Elég felejthető ellenfelek és fejtörők

Minden erőssége ellenére kicsit csalódás, hogy az új fejezetekben felbukkanó gonosztevők nagyrészt nem maradnak meg igazán az emlékezetben. Igen, Damiane ellenfele, a banditák vezetője kifejezetten látványos, tűzalapú támadásokat vet be, de mivel a Pywelben végzett alapos felfedezés miatt a karaktereink már amúgy is elég erősek, nem jelentett túl nagy kihívást legyőzni őt.

Kliff esetében ugyanez igaz: a végső harc egy olyan boss ellen zajlik, aki inkább egy korábbi ellenfél újracsomagolt változatának érződik, hiába kapott néhány új támadást. Ami viszont még ennél is frusztrálóbb, az az, hogy ezekhez az összecsapásokhoz vezető út közben új fejtörők is lassítják a haladást.

Magukat a fejtörőket nem bántjuk, még akkor sem, ha többnyire ismerősnek hatnak, és talán nem is olyan ötletesek, mint az alapjáték legjobbjai. Inkább az elhelyezésükkel van gond. Gyakran akkor bukkannak fel, amikor sokkal szívesebben néznéd, mi történik a történetben, és túl sokszor állnak ennek az útjába.

Vegyük például Oongka szálát. Egy fontos beszélgetés közben az egyik új barátjával egy fejtörőt kell megoldanunk, hogy bejussunk abba a helyiségbe, ahol ő van, miközben a két férfi az előző átvezetőben még ugyanabban a térben szerepelt. Sokszor olyan érzés, mintha a történet arra kényszerítene, hogy akadályokat ugorj át egy olyan pillanatban, amikor a tempója miatt legszívesebben már azt tudnád meg, mi jön ezután. Ez elég gyakran előfordul ahhoz, hogy zavaró legyen.

Az lezárás ereje

Ezeket a kisebb hibákat leszámítva a Charting the Unknown erős fejezetcsomagot szállít ahhoz, hogy lezárja a Crimson Desert által megkezdett történeteket, és mindhárom hősnek elégedettséget adó új irányt kínáljon.

Hatékonyan készíti elő a jövőjüket az után, hogy az alapjátékban még egy egész világot fenyegető konfliktussal kellett megküzdeniük, és magabiztos lépésekkel vezeti őket az új világba, úgy, hogy közben hűek maradnak a motivációikhoz és a személyiségükhöz. Emellett elég jól meg is kérdőjelezi a korábbi elképzeléseiket ahhoz, hogy az útjuk valóban jelentőségteljes legyen.

Ez kifejezetten jó teljesítmény olyan történeteknél, amelyek epilógusként működnek, és az alapjáték után játszódó folytatásként ezek az új fejezetek pontosan olyan élvezetesek, amilyennek egy ilyen kiegészítőtől remélni lehet. A fejtörőket leszámítva mindenképp.

Megjegyzés: A cikkben megfogalmazott vélemények a szerző álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.

A Crimson Desert DLC-je azoknak lehet érdekes, akik a történetközpontú akció-RPG-ket szeretik, és fontos nekik, hogy egy kiegészítő ne csak új küldetéseket, hanem valódi karakteres lezárást is adjon.