Megvan a Devil May Cry megjelenési dátuma

A Devil May Cry rebootja idén már nem jut el a boltok polcaira, de nem marad el sokkal. A Capcom bejelentette, hogy a sorozat következő része 2013. január 15-én fog megjelenni Amerikában és Európában. Ez persze csak az Xbox 360-as és a PS3-as verzióra vonatkozik, a PC-s később, de még ugyanabban évben jön majd.

A DMC-ben egy új Dante-t ismerhetünk majd meg, aki fiatalabb elődjénél, de legalább ugyanolyan kemény. A Ninja Theory szerette volna tiszta lappal újraindítani a sorozatot, így a főhősünk kapott a pisztolyok és a kard mellé egy kaszát és baltát is.

A Ninja Theory-nak nem ez az első akció játéka. A cambridge-i stúdió készítette a PS3 exkluzív Heavenly Sword-ot, később pedig a Namco Bandai Enslaved: Odyssey to the West című játékát. Ekkor változtatták meg nevüket Just Add Monsters-ről, ez alatt a név alatt készítették a Kung Fu Chaos-t még az első Xbox-ra.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük