Monster Hunter Outlanders teszt

Monster Hunter lényege a hajtás, és az Outlanders ezt jól érti

Ha van egyetlen dolog, ami meghatározza a Monster Huntert, az a grind. A Capcom óriásfranchise-a a PSP-s indulása óta azért virágzik, mert bátran épít erre a ciklusra, és képes fertőzően szórakoztató játékmenetté alakítani. A sorozatban a ismétlés és a rutin alapvető elemek, így teljesen logikus, hogy előbb-utóbb a mobilos gacha-formátum is megérkezzen a Monster Hunter világába, magával hozva a valutákat és az időhöz kötött mérőket is. A Monster Hunter Outlanders legnagyobb meglepetése azonban az, hogy egy teljes értékű Monster Huntert pakol a telefonokra és tabletekre. Bár idővel elárasztják a követésre váró valuták és a gacha-féle akadályok, itt azért bőven van elég tartalom ahhoz, hogy kiszolgálja azokat, akik még több Monster Hunterre vagy egy rendes akció-RPG-re vágynak mobilon.

Az Outlanders a legtöbb Monster Hunter játékhoz hasonlóan egy bátor felfedezőcsapatot követ a Kalandorok Céhe részéről. Ezúttal az ismeretlen Aesolan szigetére küldik őket, hogy kivizsgálják a Radiantate nevű ásványt, és azt, hogyan befolyásolja a különböző szörnyfajokat. Egy rövid, akciódús felvezetés után lényegében szabadon bejárhatod a szigetet: eldöntheted, hogy az első környezetet fedezed fel, vagy a történetet viszed tovább. De a legtöbb Monster Hunterhez hasonlóan az Outlanders első nagyjából 20 óráját rendkívül erős vezérlés és szinte végtelennek tűnő oktatótutoriálok jellemzik. Ezt még jobban felerősíti a mobilos jelleg, hiszen fél tucat játékmódot, többféle gacha-rendszert, a Kalandor fejlesztéséhez szükséges valutákat és még sok minden mást is be kell mutatnia.

Az Outlanders röviden úgy írható le, mintha a Monster Hunter Worldöt vennéd, leegyszerűsítenéd a harcrendszerét, majd az egészet bezsúfolnád egy mobiljátékba. Szinte alig lehet túlbecsülni, mennyire közel áll az Outlanders a Worldhöz mindenben, még az általános felépítését és történetét tekintve is. Érdekes húzás, hogy a sztorit olyan szereplőgárdával tölti meg, amely egyben a nagy gacha-húzások alapja is, miközben ott van a saját, általad létrehozott főhősöd is. Bár az összképet kissé sablonosnak és ismerősnek érződik, maga az Outlanders-világ továbbra is tele van tennivalóval. Nem hagyományos nyílt világú játék, de pontosan ugyanabba a keretrendszerbe illeszkedik, mint a Monster Hunter World és a Wilds, hatalmas bejárható zónákkal. Ezekben a zónákban természetesen vadászhatsz szörnyekre küldetések indítása nélkül, gyűjthetsz nyersanyagokat, egyszerű minijátékokat játszhatsz - például egy ritmikusat, ahol egy repülő szörny kincsét kell ellopnod -, és rengeteg mellékküldetést is teljesíthetsz.

Mobilos Monster Hunter, meglepően nagy léptékben

A legnagyobb meglepetést az adja az Outlandersben, mennyire kompromisszummentesnek érződik a világa. Tökéletesen illeszkedik egy nagy, fővonalas Monster Hunterhez, ráadásul a játék egyszerűen gyönyörűen néz ki, és álomszerűen fut. Egy iPhone 14 Pluson High beállítások mellett stabil 45 fps-t tudtam tartani, szinte semmi belassulás nélkül, még az intenzív csaták alatt is.

A világ felfedezése ugyanolyan magával ragadó, mint a nagy Monster Hunterekben. A felfedezés közben elérhető táborépítési és felszerelési lehetőségek megkönnyítik a mozgást és az erőforrásgyűjtést is. A táborok gyorsutazási pontokat és pihenőhelyeket nyitnak meg, a katapultok nagy sebességgel röpítik a kalandort a siklóján, az erőforrás-gyűjtők pedig folyamatosan felszívják azokat az értékes tárgyakat, amelyekre szükséged van.

Monster Hunter Outlanders screenshots

A harc továbbra is nagyrészt a pontos időzítésre épül: tudni kell, mikor váltasz támadásról védekezésre, és mikor indítod el az ütéseidet a megfelelő pillanatban. Ez a súlyérzet és ritmus mindig is megkülönböztette a Monster Huntert más akciójátékoktól, és itt is jelen van. A mobilos korlátok viszont már látszanak a harci irányítás részleteiben és abban a sok rendszerben, amelyek a Kalandor fejlesztését szolgálják.

Lényegében az Outlanders egy csapatalapú Monster Hunter, ahol a saját főszereplődből és a gacha húzásokból megszerzett karakterekből állítasz össze egy csapatot, bár valódi játékosokkal való többjátékos mód is elérhető. A gacha karakterekkel külön-külön is játszhatsz, és mindegyiknek saját mozdulatsora, végső képessége és képességei vannak. Keres például kétpengékkel harcol, amelyek valójában karmok, így teljesen különálló képességkészletet kap, benne egy Wolverine-szerű fúrótámadással. Luxheart eközben kétkezes kardot használ, amelyet felpörgetve tűzijátékot lő ki, így minden támadása egy apró show-műsorra emlékeztet. Ezek a karakterek egyébként az Outlanders egyik kedvenc részei voltak, mert a dizájnjuk egy kis tokusatsu-féle csillogást is belevisz, miközben a Monster Hunterre jellemző játékos bolondságot is erősítik.

A különböző mozdulatsorok sokat tesznek azért, hogy ne unj rá a ismétlődő vadászatokra és a hajtásra. Ugyanakkor az Outlandersnek összességében kevesebb fegyvertípusa van, mint az utóbbi néhány résznek: mindössze nyolc fegyvertípus szerepel benne, és többek között hiányzik a Hunting Horn és az Insect Glaive is. Összességében az Outlanders kicsit olyan, mint a World enyhén leegyszerűsített változata, mert visszafogja a dinamikusabb játékelemeket. Például a világban felbukkanó lehetőségek közül sok, mint a Flashfly használata egy szörny elkábítására, egyszerű ikonként jelenik meg a képernyőn, ha a közelben vagy.

A nagyobb változás azonban az Outlanders két vezérlési sémája: az Adventure és a Classic. Az Adventure mindent három gombra egyszerűsít - Attack, React és Burst -, és ezek automatikusan, intuitívan alkalmazkodnak a helyzethez. Például a Bowgun a pillanatnyilag leghatékonyabb lőszerre vált, vagy a React gombból hárítás helyett kitérés lehet.

Miért működik, és hol akadozik a mobilos rendszer?

A Classic vezérlés sokkal részletesebb irányítást ad, több külön gombbal, ahogy azt egy tipikus Monster Hunter-élménytől várnád. Érintőképernyőn is jól működik, sőt talán még jobban is, mint vártam. De ha érintésvezérléssel játszol, erősen az Adventure sémát ajánlanám, egyszerűen azért, mert a Classic rengeteg mindent rád zúdít, ha nincs hozzá gamepad-szerű kiegészítőd. Nekem a legjobban a Classic kontrollerrel működött, de természetesen ez nem mindenki számára elérhető minden helyzetben.

Jó hír az is, hogy az Outlanders továbbra is remekel a szörnydizájn és a változatosság terén, és ennél többet kell is eltalálni. A sorozatból ismert lényekből is szép válogatás kerül bele, és minden szörny kap egy második, felturbózott Radiant formát is, amely új támadásokkal és viselkedési mintákkal dobja fel a harcot. Az Outlanders továbbra is hozza a World és a Wilds egyik legjobb elemét: előfordulhat, hogy a csata közepébe egy még nagyobb ragadozó zuhan be, és pillanatok alatt alkalmazkodásra kényszerít.

A leegyszerűsített irányítás és harcrendszer viszont komoly változásokat hoz abban, hogyan közelíted meg a szörnyvadászatot. Bár a falakra továbbra is fel tudsz futni, külön ugrás nincs, így a harcokban nagyrészt a földön maradsz. A társ karakterek végső képességei és skillei - például a hálót lövő ágyúk - segítenek valamennyit hozzátenni a földi harcokhoz, de néha egyszerűen csak azt kívántam, bárcsak ráugorhatnék egy Rathalos farkára, hogy megkapjam azokat az izgalmas pillanatokat, amelyekért annyira szeretem a sorozatot. Nagyjából ez a letisztított harcélmény pont arra jó, amire az Outlanders törekszik: rövid, kielégítő játékadagokra, mondjuk egy vonatozás alatt vagy sorban állás közben.

Hogy mennyire valószínű, hogy játszanál kedvenc sorozatod mobilos mellékágával?

Valuta, gacha és az örökös menürendszer

Az Outlanders alapmechanikái többnyire jól összeállnak, de persze a nagy kérdés az, hogyan működik a monetizáció és a gacha-rendszer. Ahogy korábban is írtam, a Monster Hunter mindig is a hajtásról szólt, de arról is, hogy ezt a hajtást hogyan lehet élvezetessé tenni. Az Outlanders sajnos nem mindig teljesíti ezt a második feladatot. Amikor azt mondom, hogy a játék valutái és átfogó rendszerei zavarosak lehetnek, azt szó szerint értem. Nem vagyok újonc a gacha-játékokban, és láttam, hogyan fejlődtek az elmúlt két évtizedben, amióta játszom őket, de még nekem is nehéz volt követni, mennyi mindennel kellett zsonglőrködnöm az Outlandersben.

A felszerelés és a társak - például a Palicók - mellett minden egyes Kalandornál fejlesztened kell a charmokat, majd a maximális szint elérése után fel is kell emelned őket a következő fokozatra. Ahhoz azonban, hogy a maximumszint magasabb legyen, növelned kell az Ökológiai Rangot, amelynek szintén több különböző feltétele van. Arról nem is beszélve, hogy a társaknak saját fejlődési rendszerük van. Ezután jön az Insight rendszer, amely a fegyverekkel megszerzett képességpontok alapján ad skilleket minden Kalandorhoz. Aztán ott a Visage rendszer, ahol a világban elejtett szörnyek kártyáit kell valahogy megfestened, amint levadászod őket. Egy karakterre több Visage is felszerelhető, és minden egyes Visage külön is fejleszthető.

Ja igen, és van még Kalandor Rang, Mesterségigazolás-szint és Kutatási Jegyzetek is - ezek mind nagyjából egymástól független fejlődési és ismeretszint-rendszerek. Emellett külön jutalmak járnak az aktuális szezonhoz, valamint a különböző induló kampányokhoz is, amelyeknek szintén saját valutájuk van, és sokukhoz opcionális passz is vásárolható valódi pénzért, hogy még több jutalmat szerezhess. Minderre rájön néhány különböző játékmód is. Természetesen végigkövetheted a fő történetet és csak felfedezheted a világot. Ezen kívül azonban ott vannak az adott szörnyekre szabott Free Huntok, a tölthető Staminával működő Hunt Requestek, amelyek fejlesztési tárgyakat adnak, a hosszú Trial Expedition mód, ahol 150 egyre nehezebb csatát kell teljesíteni, valamint a Guild Clash és Guild Carnival módok, ahol különböző céhek játszanak együtt.

Nem túlzás: rengeteg dolgod van az Outlandersben, és még 30 óra játék után is új módok, oktatóanyagok és lehetőségek nyílnak meg. Ha ezek a rendszerek a vadászós alapélményt erősítenék, az egy dolog lenne, de túl gyakran az Outlanders rendszerdömpingje egyszerűen útban van, és lassítja az akciót, miközben menükön kell átevickélned magad.

Az Outlanders javára legyen mondva, az első 30 órában soha nem éreztem, hogy nyomást helyezne rám a játék, hogy költsek, és több nyersanyagom volt, mint amennyire szükségem lett volna. Egy bizonyos ponton azonban megjelennek az akadályok, főleg ahogy egyre több gacha karaktert nyitsz meg, és ezeket utána fejlesztened is kell. Bár ilyenkor is folytathatod az Outlanders játékát, elég nyilvánvaló, hogy a valódi pénz képes lenne „optimalizálni” az élményt. Ez még inkább igaz lesz, amikor meglátod, mekkora grind kell az események különleges ruháinak vagy karaktereinek feloldásához.

Úgy érzem, az Outlanders összességében az egyik legnagylelkűbb gacha-játék, amivel valaha játszottam, de így is vannak pontok, ahol tevékenységeket kell hajtanod ahhoz, hogy továbbmenjen a történet, vagy egyszerűen várnod kell egy napot, mire új napi jutalmakhoz jutsz. Folyamatosan növelned kell a Kalandor Rangot, az Ökológiai Szintet és még sok mást, hogy eljuss a következő fő küldetésig. Míg sok Monster Hunter-játék néhány tucat óra után igazán szétnyílik, az Outlanders inkább az ellenkezőjét nyújtja: erős kezdést, amelyet végül lassan elnyom az egyhangúság. Azt sem szeretem, hogy az időm közel 20 százalékát menükben kell töltenem, és állandóan kattintgatnom kell a képernyőkön, hogy összeszedjem a valutákat. Ez sok gacha-játék sajnálatos velejárója, de a Monster Hunter önmagában is rengeteg menüben bolyongást kér, így itt ebből dupla adagot kapsz.

Verdikt

A Monster Hunter Outlanders egyszerűen egy olyan játék, amiben túl sok minden van; tele van mobilos töltelékekkel, amelyeket követni kell, és ezek közül sok útját állja annak az erős játékmenetnek, amit a játék egyébként egyértelműen tud. Sok szempontból tényleg figyelemre méltó, mennyire ambiciózus az Outlanders, és milyen ügyesen ülteti át a Monster Hunter World nagyszerűségét egy kisebb csomagba. A harcok okos leegyszerűsítése továbbra is életben tartja a vadászatok intenzitását, miközben rövid játékszakaszokra is jól működik. És bár bőven van benne elég jó dolog ahhoz, hogy lekössön, ugyanígy nincs hiány a monetizációból, az akadályokból és a végtelen menükezelésből fakadó bosszúságokból sem. Végső soron ez azt jelenti, hogy az Outlanders nem éri el a konzolos részek szintjét, de ha visszafogott elvárásokkal állsz hozzá, a Monster Hunter szíve így is benne van.

A magyar Monster Hunter-rajongóknak azért érdekes, mert egy teljes értékű mobilos mellékágról van szó, amely telefonon és tableten is hozza a sorozat vadászos hangulatát, ha valaki elbírja a gacha-rendszerek terhét.