A The Elder Scrolls 6 fejlesztése még tart, de a játék valószínűleg csak öt évvel Skyrim után játszódik, így kevés tér marad a köztes történeteknek. A cikk szerint a Bethesdának hasznára váltak volna az Oblivion és Skyrim közti időszakhoz hasonló, az idővonalat előremozdító könyvek és melléksztorik.
A sorozatok fő részei közti hosszú szünet nem új jelenség, bár ma már gyakoribb, hogy a nagy játékok fejlesztése egyre tovább húzódik. A BioWare Baldur's Gate 2-jét nagyjából 23 évvel később követte a Larian-féle Baldur's Gate 3, igaz, a kettő között szép számmal akadtak mellékágak és felújított kiadások.
A The Elder Scrolls 6: Sentinelre még nem kellett ennyit várni, de amikor a Bethesda végre konkrét részleteket árult el róla, épp Skyrim 15. születésnapjára időzítve, nagyon is átjött nekem, hogy a TES VI feladata az lesz, hogy ismét mozgásba hozza azt a világot, amelynek naptára 2011 óta a negyedik kor 201. événél ragadt. Talán azért is ütött ennyire, mert még a húszas éveimben járok, és eddig nem éltem meg annyi ilyen hosszú szünetet kedvenc dolgoknál, hogy hozzászokjak. Az is benne van, hogy ma már a legtöbb játékba frissítések és élő szolgáltatásos szezonbérletek ömlesztik az új tartalmat, ezért könnyen azt várjuk, hogy az idő is szépen haladjon előre új epizód nélkül is.
Mégis, amikor visszanézek az utolsó két Elder Scrolls-játék, az Oblivion és a Skyrim közötti időszakra, nem tudom elhessegetni azt az érzést, hogy amit a Bethesda és a ZeniMax a Skyrim és a Sentinel közti résbe pakolt, az akár a hatodik résznek sem feltétlenül tett jót. Persze a The Elder Scrolls Online miatt bőven volt mit csipegetniük a rajongóknak a fő részek között, ráadásul talán minden korábbinál több tartalom jutott nekik, de mivel az MMO előzmény, a történetei és a lore-ja nem viszik előre az Elder Scrolls idővonalát. Közben a mobilos és kártyás mellékágak, mint a The Elder Scrolls: Blades, a The Elder Scrolls: Legends és a The Elder Scrolls: Castles, vagy Skyrim előtt játszódnak, vagy nincs pontosan belőve, mikor helyezkednek el.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a fejlesztőknek tiszta lappal indulhat a hatodik rész, és a Sárkárszülött kalandjainak lezárása után bárhová elvihetik a történetet. Másrészt viszont a Bethesda elszalasztotta a lehetőséget, hogy a köztes időben tovább formálja a világot, és jobban előkészítse a Sentinelt. Amikor a Skyrim első megjelenésére vártunk, a fejlesztők olyan mellékköteteket adtak ki, amelyek friss kalandokkal bővítették az Elder Scrolls világát.
Ezeket a könyveket, a 2009-es The Infernal Cityt és a 2011-es Lord of Souls-t évekkel ezelőtt vettem meg, miután hallottam róluk azokban az Elder Scrolls-lore videókban, amelyek pont az én fajtámhoz, a szomorú kis kockákhoz szólnak, de csak az utóbbi hónapokban jutottam odáig, hogy az első fejezeteknél tovább is olvassak belőlük.
Utólag úgy érzem, az első próbálkozásnál azért pattantam le róluk, mert furcsa volt olyan már ismert szereplőkről olvasni, akik Tamrielben élnek át kalandokat, ahelyett hogy a saját, magam által létrehozott hősöm bőrébe bújva indulnék el velük. A The Witcherrel nem volt ilyen érzésem, mert ott Gerry a folyó mentéről mindig ott van a középpontban, bármerre is nézel. A két, Greg Keyes által írt Elder Scrolls-regény az Umbriel-válság történetét meséli el. Ez 48 évvel az Oblivion-válság után, és nagyjából 153 évvel a Skyrim sárkányválsága előtt játszódik. Tamriel tényleg szereti a válságokat. Az Umbriel-válság során egy lelkek által működtetett, Daedra-drámából született lebegő sziget söpört végig pusztító útján Fekete-mocsártól egészen a Császárvárosig. Igen, a birodalom nem római katonáinak egy repülő szárazföldi tömbbel kellett megküzdeniük. Egyszer odáig jutott a helyzet, hogy varázslók egy légiót is felrepítettek az égbe, csak azért, hogy aztán Umbriel védői alaposan elkalapálják őket.
Ahogy sejthető, a könyvek egy olyan történetet mesélnek el, amely - főleg a 2009-es technológiai helyzethez mérten - nem biztos, hogy beleférne egy Elder Scrolls-játékba. Legalábbis nem egy olyan puritánabb változatba, amilyeneket a Bethesda a Morrowind utáni években készített. Sok időt töltünk két szereplő szemszögéből, akik feljutottak az Umbriel nevű lebegő szigetre, miután az elpusztította a szülővárosukat, és meg kell tanulniuk eligazodni az ott élő urak és szolgáik furcsa szokásai között, mielőtt megtalálják a módját a sziget leállításának. A földön közben ismerősebb a helyzet: egy nagyon komoly sötét elf, Sul, és egy csókos császári herceg vándorolnak Cyrodiil, Morrowind és Elsweyr különböző részein, hogy a maguk módján hozzájáruljanak a fenyegetés legyőzéséhez. Emellett ott van még egy Penitus Oculatus-kém, Colin, aki azt próbálja kideríteni, vajon az Umbriel-válság valamilyen belső ügy-e, plusz néhány történet arról, hogyan próbálnak a császári katonák kimenekíteni azokat a civileket, akik a lebegő sziget útjába kerülnek. Egy Elder Scrolls-játékban ennek egy része meglenne, de nem ugrálhatnál fejezetről fejezetre szereplőről szereplőre úgy, ahogy a könyvek teszik.
Umbriel lassan áthömpölyög Fekete-mocsáron, Dél-Morrowinden és Cyrodiilen, maga után vonva egy zombihadsereget, miközben ez a cikk is épp most sodródik át egy enyhén spoilerveszélyes részen a két könyvvel kapcsolatban. A The Infernal City és a Lord of Souls ugyanis azt is elmeséli, mi történt a vörös évhez vezető úton, ahhoz a vulkáni kitöréshez, amely a Sötét Elfek földjét azzá az ásványos, különös vidékké formálta, amilyennek a The Elder Scrolls 3 idején láttuk, majd a Skyrim korára hamuval borított pusztasággá tette. Ahogy azt a későbbi lore-könyvek is rögzítették, a Baar Dau - az a meteor, amely Morrowind idején Vivec City fölött lebegett - végül lezuhant, és elpusztította a várost, miután eltűnt a metropolisz névadója, az egykori tribunalos istenkirály. A könyvekből kiderül, hogy a nagy kő nem abban a pillanatban zuhant le, amikor Vivec eltűnt, hanem egy Ingenium nevű szerkezet tartotta a levegőben, ami lényegében egy mágiával működtetett doboz, rendszeres lélekmániák árán. Két dunmer, Vuhon és a már említett Sul összekapott a szerkezet gyilkos természete miatt, és végül ez vezetett oda, hogy a Baar Dau végleg a földbe csapódott.
Akárhogy is, a meteor lezuhan, de ez messze nem jelentéktelen háttértörténet ahhoz képest, hogy egy játékon kívüli forrás mennyit tett hozzá az Elder Scrolls kánonjához. Az Umbriel születésének történetébe az is bele van szőve, hogyan működik a kapcsolat a daedrai herceg Clavicus Vile és Umbra között. A játékokban az utóbbi eddig csak egy erős kard volt, amely új személyiséget nyom rá a használójára, a könyvekben viszont olyan lényként jelenik meg, amely képes elcsenni valamennyit Vile isteni erejéből, és Umbriel felépítésén keresztül megpróbál megszökni a herceg Oblivion-birodalmából. Ezeken túl a könyvek arra is lehetőséget adnak, hogy jobban megismerjük Titus Mede I. császárt, azt a hadurat, aki az Oblivion-válság utáni átmeneti időszakban ragadta magához a Birodalmat, és akinek az utódját Skyrim Sötét Testvériség-szálában meg is öljük.
Mindebből semmi sem kötelező tudás a Skyrimhez. A könyvekből egyetlen szereplő sem bukkan fel, hogy köszönjön egyet, valószínűleg azért, mert addigra már elég idő eltelt ahhoz, hogy a legtöbben természetes halált haljanak. Az egyetlen utalás, ami most hirtelen eszembe jut, egy Sleeping Tree Camp nevű helyről szóló beszélgetés, ami nem kapcsolódik egyik fő küldetésszálhoz sem. Teljesen figyelmen kívül hagyhatod ezeket az időt összekötő köteteket, én is így tettem sokáig. Most viszont úgy érzem, hogy miután végigolvastam őket, Tamriel történelmét kevésbé merev pillanatfelvételek sorozatának látom, mint korábban.
Ilyen történetek, amelyek nem olyan érzelmi távolságtartással mesélnek, mint amikor tömörített történelmi összefoglalókat vagy távoli helyszínekről szóló beszámolókat olvasok a játékon belüli lore-könyvek lapjain, sokat segítenek abban, hogy az Elder Scrolls világa tényleg úgy hasson, mintha fejlődne és változna, ahogy a miénk is. Nem csak egy hógömb, ami kizárólag akkor mozdul meg, amikor egy megjósolt hős, kontrollerrel vagy billentyűzettel a kezében, végre megérkezik, hogy megrázza.
Úgy gondolom, és ezt részben a Skyrim és a valós világ közti hatalmas szünet miatt is mondom, hogy a The Elder Scrolls 6 sokat nyerne, és még most sem késő, ha olyan mellékágak segítenék, amelyek finoman tovább tolják az idővonalat. A helyzetet bonyolítja, hogy a heti előzetes alapján a Sentinel akár a negyedik kor 206. évében is játszódhat, vagyis mindössze öt évvel Skyrim eseményei után. Ez azt jelentené, hogy nem maradna nagyjából 200 évnyi mozgástér, ahová melléktörténeteket lehetne beilleszteni anélkül, hogy azok komolyan beleszóljanak abba, amit az új játéknak is tükröznie kellene. Hacsak a Bethesda nem akarna kemény korlátokat húzni arra, meddig mehetnek el ezek a mellékes történetek, vagy nem kezdene el önkényesen döntögetni arról, mi számít kánonnak és mi nem. Egy kis együttműködéssel persze megoldható lenne, de ugyanilyen könnyen fejfájást is okozhatna a stúdiónak.
Valószínűleg már így is túl késő beindítani a gépezetet, de ettől még érdemes feltenni a kérdést, hogy a Bethesda és a híresen adaptációbarát vállalati vezetés a Microsoftnál miért nem gondoskodott arról, hogy a Sentinel elhalasztása után legyen valami, ami ezekhez a könyvekhez hasonlóan működik, amikor a játékot inkább a Starfield miatt tolták hátrébb.
Egyszer már sikerült ez a megoldás, akkor most miért nem megy újra? Remélem, nem ez lesz az a kérdés, amely ugyanúgy meghatározza majd a The Elder Scrolls 6 körüli beszélgetést, mint ahogy az tette a Bethesda űrkalandjánál, hogy hová tűnt a régi varázs egy része. Jó lenne, ha a következő hosszú várakozás egy új Bethesda-játékra nem még több kellemetlen csenddel lenne tele.
A magyar Elder Scrolls-rajongóknak azért érdekes, mert megmutatja, hogyan lehet egy fantasy világot élőnek és folyamatosan változónak éreztetni a fő részek között is.
Gyakori kérdések
A két regény az Umbriel-válságot meséli el, amely 48 évvel az Oblivion-válság után, és nagyjából 153 évvel Skyrim előtt játszódik. A történet középpontjában egy lebegő sziget áll, amely pusztítást hoz Fekete-mocsárra, Morrowindre és Cyrodiilre.
Kiderül belőlük, hogy a Baar Dau nem közvetlenül Vivec eltűnésekor zuhant le, hanem egy Ingenium nevű, lélekmágiával működő szerkezet tartotta a levegőben. Végül egy konfliktus miatt szakadt meg ez az egyensúly, és a meteor elpusztította Vivec Cityt.
Nem, a Skyrimhez egyáltalán nem szükségesek. A játékban szinte semmi nem utal rájuk közvetlenül, így teljesen kihagyhatók, ha valaki csak a fő történetekre koncentrálna.
A cikkben idézett előzetes alapján akár a negyedik kor 206. évében is játszódhat, vagyis mindössze öt évvel Skyrim eseményei után. Ez jóval kisebb időugrást jelentene, mint a korábbi könyvek közti időszak.
