nintendo switch

Ezeket a játékokat jelentették be a Nintendo Switchre

Nem minden játékot a Nintendo Switch rendezvényen jelentettek be. Nézzük melyek ezek.

nintendo switch

A listán találhatóak olyan kiadó játékai, mint az Ubisoft, Bandai Namco, EA, stb.

Sonic Mania

A Sega Sonic Mania néven új Sonicot jelentett be a Switchre. Erről már tudtunk a tavalyi villantás óta, de most hivatalosan is bejelentették, hogy a játék érkezik a Nintendo hibrid konzoljára.

A Sonic Mania tavasszal érkezik Switchre, de a játék megjelenik PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon is.

Puyo Puyo Tetris

A Sega másik játéka a Puyo Puyo Tetris, mely a Switchen kívül PlayStation 4 konzolra is érkezik tavasszal.

A játékban számos játékmód található majd, mint az Adventure, Solo és Multiplayer Arcade, illetve támogatja majd az online játékot is.

Super Bomberman R

Új Bomberman játék is jön Super Bomberman R néven, ami kizárólag Switchen lesz majd elérhető. A játék a konzol megjelenésével egyidőben, márciustól kapható fizikai és digitális formában is.

A játékban található Battle játékmód nyolc játékos támogat, a játék story módjában pedig 50 pálya lesz, mely játszható egyedül, vagy másik játékossal együtt.

The Binding of Isaac: Afterbirth+

Nicalis bejelentette, hogy minden idők egyik legsikeresebb indie játéka, a The Binding of Isaac jelenlegi kiadása, az Afterbirth+ érkezik Nintendo Switchre is. Van egy trailer, de mára szerintem senkinek sem kell bemutatni a kis Isaac-et.

A Switch változat tavasszal jön digitális és dobozos formában is.

Wonder Boy: The Dragon’s Trap

A Lizardcube közölte, hogy a Wonder Boy: The Dragon’s Trap, mely a klasszikus játék újragondolt változata, idén érkezik Switchre.

Egyelőre a Nintendo új konzolja az egyetlen platform, amire a játékot bejelentették, és egyelőre annyit tudunk, hogy 60fps-sel fut majd.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük