Mortal Shell 2 teszt:
monumentális heavy metal folytatás, mintha egy 90-es évekbeli PC-játék szelleme kelt volna életre

• Fejlesztő: Cold Symmetry
• Kiadó: Playstack
• Megjelenés: 2026. augusztus 20.
• Platform: Windows, PlayStation 5, Xbox Series X|S
• Már elérhető: Steam, PlayStation Store, Xbox Store
• Ár: kb. 17.400 Ft/kb. 16.200 Ft
• Tesztelve ezen: Intel Core i9-10850K, 32 GB RAM, Nvidia GeForce RTX 3060, Windows 11

Néhány órányi bolyongás után a Mortal Shell 2 kegyetlen Fainweald vidékén könnyen rábukkanhatsz a The One Legged Wolf nevű kocsmára. Egy szörnyetegekkel teli világban, ahol a sápadt arcú banditák még leszúrás előtt is azzal szólítanak meg, hogy „brev”, ez a hely igazi különlegesség. A környék gazfickói itt gyűlnek össze mulatni, miközben a színpadon egy félmeztelen lantjátékos szórakoztatja őket. Az sem zavart senkit, amikor véletlenül lelőttem a zenészt. A The One Legged Wolf különös, emlékezetes hely, ahol mindenki azt csinál, amit akar.

A The One Legged Wolf sok szempontból a Mortal Shell 2 egészét jelképezi. A folytatás szakít a modern, sötét fantasy Soulslike-ok megszokott formulájával, helyette pimasz humorral és a kizárólag PC-re készült régi játékok szellemiségével tölti meg a világát. Az eredmény olyan, mintha az Elden Ringnek lenne egy gótikus unokatestvére. Kiváló folytatás, amely az elődjét olyan mértékben múlja felül, amilyenre talán a The Witcher 3 óta nemigen volt példa.

Kezdjük az elején. Az első Mortal Shell 2020-ban jelent meg. Voltak ugyan kifejezetten jó ötletei, de a sokak által kifogásolt darabosság és a zavaros pályatervezés miatt bőven akadtak problémái. Ezen nincs mit szépíteni. Az első részt a maga nagyjából 15 órás játékidejével és a karakterosztályokhoz való szokatlan hozzáállásával együtt is könnyű volt megszeretni, a legtöbben azonban úgy tűnik, már fél óra után feladták. Szerencsére a folytatás élvezetéhez nem kell ismerned az előzményeket, bár akik kitartottak Fallgrim mocsaraiban, számos visszatérő szereplővel és rejtett utalással találkozhatnak.

A Mortal Shell 2 minden téren továbbfejleszti az elődjét, amely mellette már-már technikai bemutatónak tűnik. Ezúttal is egy olyan lényt irányítasz, amely képes megszállni az elesett harcosok Shelljeit, ezek helyettesítik a hagyományos karakterosztályokat. Hosszadalmas karakteralkotás és a statisztikák aprólékos beállítása helyett a Harbinger néven ismert lény néhány alapértékkel indul, amelyek szintlépéskor növekednek. Maga a Harbinger jóval ellenállóbb, mint az első rész Foundlingja, képességeinek zömét pedig a megszállt Shellektől kapja. Olyan ez, mintha egy parazita entitás egy levetett bábot öltene magára.

Minden Shell saját képességfával rendelkezik, amelyek különféle RPG-szerepköröket ötvöznek. Az elsőként megtalálható karakter valószínűleg Tiel, az Acolyte lesz: egy tolvaj, aki képes beleolvadni az árnyékba, és a klasszikus orgyilkosokra jellemző lesből támadásokkal küzd. A kedvenceim közé tartozik Proxima, a Ragadozó női változata, valamint Lazlo, a termetes, páncélos harcos. Amikor vele rontottam az ellenség tömegébe, rendre az jutott eszembe: „Na, ez aztán odacsap!” Sester Genessa is visszatér játszható Shellként. Az első részben ő képviselte a mentési rendszert, most pedig saját képességekkel rendelkezik. Ezekkel nekem nehezebb volt boldogulnom, de a karakterépítést a végletekig fokozó játékosok alighanem imádni fogják, hogy klónokat idézhet.

Az eredeti Mortal Shell négy Shelljével szemben a folytatásban már nyolc közül választhatsz. Mindegyikhez saját emlékek tartoznak, amelyeket a Glimpse nevű valutával oldhatsz fel. Ezek a könnyen követhető, karakterközpontú háttértörténetek üdítően egyszerűvé teszik a narratívát egy olyan műfajban, ahol a történet gyakran homályos utalások és számtalan tárgyleírás mögé rejtőzik. A játék átfogó történetszála szerint a Harbinger az UnderMether nevű entitás szolgája, és annak meg nem született Ováit kell összegyűjtenie, de ez a háttérben marad. A hangsúly a Shelleken és a személyes történeteiken van: Tiel függőségével folytatott küzdelmétől Proxima és a boltos NPC meglepő bajtársi kapcsolatának alakulásáig.

A sötét történetek mellett a Mortal Shell 2 tele van őrült, nyers humorral is. Melyik másik játékban támadnak rád harmonikázó, táncoló babák már az első faluban? Vagy melyikben akad olyan főellenfél, aki birkává változtat, illetve olyan, aki rakétahajtású kerekesszékével száguldozik, mintha a Twisted Metal valamelyik elvetemült szereplője lenne? Arról nem is beszélve, hogy a játék elején egy Midsommar hangulatát idéző virágkoszorút kapsz, amelyet később bármelyik Shellre ráadhatsz, még a termetes, vén Gragu-ra is.

A különös apróságokból egyre több kerül elő, és sok közülük egyszerre nevetséges és zseniális. Jó példa erre a Troubadour’s Lute, a játék egyik legjobb kiegészítője. Mágikus lövedékeket lőhetsz ki vele, amelyek összezavarják az ellenfeleket, de bármikor le is ülhetsz zenélni, ha inkább egy jó dallamra headbangelnél. A Mortal Shell 2 így az egyetlen általam ismert Soulslike, amelyben tényleg egy D&D-bárd szerepébe bújhatsz. Ráadásul éppen ezzel a lanttal öltem meg a The One Legged Wolf színpadán játszó zenészt. Ezt alaposan elrontottam.

A Mortal Shell 2 nemcsak a történetével tér le a kitaposott útról: az állóképességcsíkot is elhagyja, így korlátozás nélkül támadhatsz, és olyan gyorsan mozoghatsz, amennyire csak szeretnél. A Sekiro már alkalmazott hasonló megoldást, a Mortal Shell 2 azonban nem követeli meg a tökéletes parry-időzítést ahhoz, hogy kihasználd a kifáradás hiányát. Ehelyett három különböző védekezési módot kínál, amelyek külön felszerelhető pecsétekhez kötődnek. A Guard az Untarnished Seal segítségével teszi lehetővé a blokkolást, cserébe csökkenti a tartásodat. A Parry az Infinite Sealhez kapcsolódik, és a nevéhez híven hárításra szolgál. A harmadik lehetőség a Harden, amelyet a Vatra Seal biztosít: ilyenkor a Harbinger kővé dermed. Ez a képesség már az első részben is fontos szerepet kapott.

A Guard, a Parry és a Harden meglepően jól kiegyensúlyozott. Mindhárommal Break sebzést okozhatsz az ellenfélnek, így megnyílik a lehetőség egy riposztra, de mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai. A Guard könnyebben használható, viszont kisebb Break sebzést okoz. A Parry pontos időzítést igényel, cserébe nagyobb sebzést biztosít. A Harden azoknak ideális, akik nehezen sajátítják el az ellenséges csapások pengével történő hárítását. Akár teljesen ki is válthatja az időzítést, és elméletileg korlátlan ideig kővé dermedve maradhatsz, amíg egy ellenfél meg nem üt. A képernyő alján látható töltésjelzőt azonban figyelned kell, ami további taktikai szempontot ad a rendszerhez.

Szokatlan megoldás, hogy a játék ilyen fontos harci mechanikákat tárgyakhoz köt, és nem mindenkinek fog tetszeni, nálam viszont bevált, mert a képességeket a játék világán belül is megmagyarázza. A parry mára szinte minden akciójátékban alapvető elem lett, ahogyan a 2000-es évek végén a bézs színvilág is elterjedt. Ezért különösen üdítő, hogy a Mortal Shell 2 más lehetőségeket is kínál.

A Mortal Shell 2 a láncingujjából is előhúz néhány meglepetést. Ilyen a Slayer Seal, amely gyakorlatilag könnyű módot kínál: pusztító erejű ütést biztosít, és a távolsági fegyvereknek is ad Break sebzést. Emellett egy rejtett nehézségi fokozat is elérhető. Ehhez a központi bázisként szolgáló torony tetején kell meggyújtanod a Gloombound Candle nevű tárgyat. A világ ettől éjszakába borul, az ellenségek megerősödnek, és olyan rejtett kazamaták nyílnak meg, amelyeket a tapasztaltabb játékosok próbára tételére terveztek.

Ezek a lehetőségek a Mortal Shell 2-t a legrugalmasabb és leghozzáférhetőbb Soulslike-ká teszik, amellyel valaha játszottam. A megoldások jóval túlmutatnak azon, hogy egy főellenfélharcban segítséget hívhatsz. A játék még azoknak is odaszúr, akik ellenzik a könnyű módot: a Slayer Seal használatakor letiltja az achievementeket. Mintha csak nevetve ezt mondaná: „A Slayer Seal azoknak a brev-eknek szól, akiknek szükségük van rá, vagy akiket nem érdekelnek az achievementek. Ha viszont elég kemény vagy ahhoz, hogy helytállj ebben a sötét világban, gyújtsd meg a Gloombound Candle-t, és mutasd meg, mit tudsz!”

A DOOM jut eszembe, amely hasonlóan széles nehézségi skálát kínál az „I’m too young to die” fokozattól egészen az „Ultra-Nightmare”-ig. A mai játékosok valószínűleg számos párhuzamot fedeznek majd fel a Mortal Shell 2 és a 2016-os DOOM között. Ilyen a Slayer Seal, de a Shell látványos kivégzőmozdulatai is, amelyekkel szétmarcangolja az ellenségeket. Számomra azonban inkább az id Software 1993-as klasszikusa elevenedett meg, valamint az általa elindított, heavy metal hangulatú PC-s játékok korszaka. Olyan címek jutottak eszembe, mint a Heretic, a Hexen, a Rune és a Severance: Blade of Darkness.

A Mortal Shell 2 a kegyetlen, nyers, 90-es évekbeli és a 2000-es évek elején készült játékok modern örökösének tűnik, talán még inkább, mint sok mai boomer shooter. Zenéje és látványvilága egyaránt illene egy napjainkban megjelenő Heretichez, ha a Raven Software valaha kiszállna a Call of Duty gyártósoráról, és újra elhozná nekünk Corvus, a sidhe tünde kalandjait.

A párhuzam a Mortal Shell 2 világában elszórt tucatnyi kazamatában válik igazán nyilvánvalóvá. Ezeket a sírkamrákat akkor fedezheted fel, amikor egy mentési pontot akarsz megtisztítani, vagy egy rejtett területet keresel fel. Valóságos kincsesbányái a klasszikus PC-s pályatervezésnek: magas párkányokon megbújó ellenségek, titkos átjárók, olyan kapualjak, amelyeken áthaladva falakon átvezető portálokat hozhatsz létre, és kulcsra zárt ajtók, amelyekhez előbb meg kell találnod a megfelelő kulcsot. Az egyik kazamata pedig, és ezt teljes komolysággal mondom, egyértelműen a DOOM E1M1: Hangar pályáját idézi. Még az a sötétségi küszöb is szerepet kap benne, amelynek elérésével aktiválhatod a rejtett liftet.

Sok Soulslike kínál kiváló kazamatákat, a Mortal Shell 2 pályái azonban olyanok, mintha 1998-ban egy kalózmásolatként terjedő „top 100 maps” gyűjteményből származnának. Ez egyszerre őszinte dicséret és hatalmas előrelépés az első rész zavaros pályáihoz képest. Sok helyszín olyan, mintha John Carmack és John Romero alkotta volna meg együttműködésük csúcsán, ha akkoriban már létezett volna a Soulslike műfaj. Különösen lenyűgöző, hogy a retró hangulatú pályák egy tágas nyílt világba illeszkednek. Bár ez a világ talán kisebb, mint az Elden Ringé vagy a Nioh 3-é, a területei összeszedettebbek, és szorosabban kapcsolódnak egymáshoz.

A sok dicséret mellett azért problémák is akadnak. A végigjátszás során több hibával találkoztam, például Sester Genessa klónjai a legtöbbször célt tévesztettek. Bizonyos területeken több mentési pontra lenne szükség, hogy ne kelljen olyan sokat visszafutni a főellenfelekhez. Ez különösen az északkeleti Fainweald vidékén zavaró. Az is egyértelmű, hogy a játék inkább egy-két Shell alapos kiismerésére ösztönöz, ami csalódást okozhat azoknak, akik mindegyiket kipróbálnák. Egyszerűen nem gyűjthető össze annyi Glimpse, hogy mind a nyolc Shell képességeit maximális szintre fejleszd. Emiatt sokan valószínűleg végig Tielt vagy Proximát használják majd, hiszen ezek a karakterek válnak elérhetővé a legkorábban.

Mindezek ellenére a problémák elviselhetők. Egy későbbi javítás orvosolhatja a hibákat, és csökkentheti a hosszú visszafutások jelentőségét. Az, hogy a játék néhány Shell használatára ösztönöz, inkább tudatos tervezési döntés, mint valódi hiányosság, és az Új játék+ végigjátszásokat is változatosabbá teheti. Ráadásul kevés játék van, amelyet ennyire szívesen kezdenék újra azonnal. Különösen Smertet szeretném kipróbálni, a kemény öreg harcos szerzetest, aki képes megállítani az időt.

Nemrég valaki arról írt, hogy az Elden Ring óta alig újult meg a Soulslike műfaj, és felszólította a FromSoftware-t, hogy mozdítsa ki a zsákutcából. Nem tudom, mit gondolna a Mortal Shell 2-ről, de számomra ez a folytatás bizonyítja, hogy az innováció továbbra is lehetséges. A játék továbbviszi azt az elképzelést, amelyet a fejlesztők hat éve, az első Mortal Shell megalkotásakor kezdtek megvalósítani. Újragondolja a műfaj alapvető mechanikáit, javítja a hozzáférhetőséget, és számos utalást tesz a klasszikus PC-s játékokra. Mindezt egyetlen csomagban kínálja, amelyet gótikus hangulat és különös báj jár át.

Ha a Dark Souls és az Elden Ring a Dungeons & Dragons megfelelője a videojátékok világában, amely utánzók egész sorát inspirálta, akkor a Mortal Shell 2 inkább a Warhammer Fantasy Roleplayre vagy akár a Fighting Fantasyre emlékeztet. Különutas alternatíva, amelyet különc szereplői és bizarr világa miatt talán nem mindenki kedvel majd, de éppen szokatlanságával képes magával ragadni. Ülj le a The One Legged Wolfban, tölts magadnak egy pohár moonshine-t, és maradj még egy kicsit, brev. A lant remekül szól a háttérben. Ha kedvet kapsz hozzá, te is felmehetsz a színpadra, hogy együtt zenélj a többiekkel. Csak vigyázz, nehogy darabokra tépd a melletted álló szerencsétlent.

A Mortal Shell 2 elsősorban azoknak a magyar játékosoknak lehet érdekes, akik szeretik a kihívást jelentő Soulslike játékokat és a Windowsra készült, sötét fantasy hangulatú PC-s címeket.